14 milliós fizetést kapnak a szabálysértő tanárok

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Egyesült Államokban, egészen pontosan New York államban találták meg a világ egyik legjobb munkahelyét. Az érintetteknek egy szobában kell ülniük, és csak magukkal kell foglalkozniuk. A semmittevésért évente csaknem 14 millió forintnyi dollár jár.

Több száz New York-i tanár és egyéb iskolai alkalmazott annak ellenére is megkapja a teljes fizetését, hogy szinte semmit sem tesz érte, elég ha beül a számára kijelölt szobába, ahol számítógépezik, jógázik, könyvírással próbálkozik vagy éppen a falat nézegeti, írta meg a napokban a Fox News.


A különleges szobák az egész ország területén működnek

Az említett pedagógusok szabálysértést követettek el, többek között a hatóságokkal való szembeszegülés vagy éppen szexuális zaklatás miatt álltak a bíró előtt, és ezért tiltották el egy időre őket az oktatástól. Mivel ezek a pedagógusok igencsak "erős" jogokkal felruházott szerződésekkel rendelkeztek korábban, szinte lehetetlen eltávolítani őket az állásukból.

Megoldásként az illetékesek azt találták ki, hogy speciális "szobákba" helyezik át őket, ahol hónapokig, sőt, néhányan évekig várják a fegyelmi bizottság döntését a munkába állásukkal kapcsolatban.  

Bár a "problémás" tanárok nem oktatják a gyermekeket, hasonlóan a valódi munkát végző társaikkal, nekik is joguk van a szabadsághoz és a hétvégékhez, sőt, a fizetésük is hasonló, vagyis a New York-i tanárok megkapják az évi 70 ezer dollárt (közel 14 millió forintot). Mindezért pedig semmit sem kell tenniük, elég ha a kijelölt helyen eltöltik a napi nyolc órát.  
 
A "különleges nevelő szobák" az 1990-es évek óta léteznek, és az amerikai oktatási minisztériumnak évi 65 millió dollárjába (12,8 milliárd forintba) kerül a fenntartásuk. Bár a szakszervezetek és maga a minisztérium is több erőfeszítést tett már a "szobák" csökkentéséért, eddig nem jártak sok sikerrel.

Több "nevelésre" fogott oktató állítja: igazságtalanul került ilyen helyzetbe, és azt is felrótták, hogy túl könnyű oda kerülni, elég ha nézeteltérés jön létre mondjuk az iskola igazgatója és a pedagógus között. Az egyik tanár például elmesélte, hogy őt azért büntetik, mert az egyik tanulónak megtiltotta, hogy sapkát hordjon az osztályban.  

A "semmittevő" tanárok minden percét figyelik, és nem engedik, hogy a meghatározott időnél hamarabb menjenek haza. Többször is előfordult már, hogy a szabálysértéssel vádolt pedagógusok mély depresszióba estek.

A Fox News "tényfeltáró" írásában megjegyzik: a problémás tanárok ilyen módon történő foglalkoztatása nem csupán New York jellemzője, hanem szinte egész Amerikában jelen lévő gyakorlat.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5