Négy év börtönt is kaphat a luxusrepüléseket szervező cég vezetője

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Beismerte bűnösségét a Platinum Jet Management légitársaság társalapítója, aki saját bevallása szerint közel száz illegális repülőutat szervezett közel egymillió dollár értékben. Többek között olyan sztárokat is utaztatott, mint Beyoncé vagy Jay Z.

A Platinum Jet Management 42 éves alapítóját, Andre Budhant bűnösnek találta a bíróság a legfőbb vádpontban, mivel kiderült, hogy szándékosan indított törvénybe ütköző módszerekkel járatokat. A társaság egymillió dollár (198 millió forint) értékben szervezett olyan utakat, amit nem a megfelelően készítettek elő.

AFP
A 2005-ös eset után joggal merült fel a szándékosság gyanúja

Mint kiderült, a vállalat egy évig szervezett magánrepüléseket a hivatalos, FAA (szövetségi légiforgalmi hivatal) által kiadott engedély nélkül.

A bírósági ügy a 2005-ös repülőgép-szerencsétlenség után kezdődött, amikor a teterborói reptéren egy járat átszakította a kerítést, autókat sodort el az úton, majd beleütközött egy áruházba. A repülőgép nem tudott felszállni, mint kiderült azért, mert több üzemanyagot töltöttek bele, mint amennyit az előírás megenged, hogy így spóroljanak a későbbi, sokszor drágább tankoláson.

Öt másik vádlottat nem találtak bűnösnek anyagi érdekű összeesküvésben, ők azonban a szabályzat szándékos megszegése miatt felelnek a bírónak.

A vállalat olyan hírességeket is fuvarozott, mint Beyoncé, Jay Z vagy Snoop Dogg. Budhant a bíróság 4 év börtönre is ítélheti, valamint néhány százezer dolláros büntetés is vár rá. A férfi jelenleg szabadlábon van, mivel kifizette a 250 ezer dolláros (50 millió forintos) óvadékot.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5