A tíz legjobb hely a borkóstoláshoz

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az utóbbi időben sorra nyílnak az olyan éttermek, ahol megfizethető áron már nemcsak enni, de borozni is lehet. Személyes élményeink és az éttermek online borlapjai alapján összegyűjtöttük a szerintünk legjobbakat.

A rendszerváltást követően a borkultúra fellendülése kulináris téren is óriási változásokat hozott. Ma már csúcsgasztronómiáról, konyhatechnológiáról, alapanyag-minőségről, és olyan árnyalatnyi különbségekről beszélünk, amelyekről tíz-tizenöt évvel ezelőtt álmodni sem mertünk. Ráadásul egy magára valamit is adó étterem kínálata manapság elképzelhetetlen válogatott borok nélkül.


Tíz helyet ajánlunk, ahol jó minőségű borokat kóstolhatunk

Az éttermek ráadásul egyre látványosabban igyekeznek minél kedvezőbb árakat és minél magasabb minőséget kínálni. Kezdetben a fogások olcsóbb árait a duplán, triplán számolt borárakkal kompenzálták. Ezzel persze elvették a legtöbb vendég kedvét attól, hogy a minőségi ebédhez minőségi bort rendeljen.

Mára valamennyire megváltozott a helyzet. Alább összegyűjtöttük azt a tíz éttermet, borbárt vagy más vendéglátóhelyet, ahol elfogadható áron magas minőségű borokat kóstolhatunk, ahol minden palackot kinyitnak, a sommelier készségesen válaszol kérdéseinkre, mert felkészült és ismeri a borok hátterét.

Olyan helyekre koncentráltunk, ahol a legtöbb bor deciliterje 500-1000 forintos áron elérhető.

Stand Bistro

A közelmúltban nyitotta meg kapuit a belvárosban, a Sas utcában a Stand Bistro. A tulajdonosok felkérésére Segal Viktor vállalta el a kreatív séf szerepkörét. Az ő konyhafilozófiája határozza meg a hely szellemét és mindazt, ami a tányéron megjelenik.

A bisztró lényegét így fogalmazzák meg honlapjukon: "Hagyományos és modern értékeket ötvöző, barátságos környezetben kínálunk egyszerű, egytálételeket jó minőségű és friss alapanyagokból - ahogy egy piacon is jó minőségű, friss, házias alap élelmiszereket lehet találni."

Ez konkrétan azt jelenti, hogy egy háromfogásos ebéd menü mindössze 1180 forintba kerül, vagyis egy árban van a tömegárut kínáló gyorséttermek árnyaltnak semmiképpen nem nevezhető felhozatalával. Nem beszélve a környezetről, amely kényelem és dizájn tekintetében vetekszik a legjobb éttermekkel.

Az étlap átlátható, valóban azt kínálja, amit ígér. A borlap még inkább. Gondosan összeválogatott különlegességekkel találkozhat itt a borrajongó. Öt kategóriába sorolták a nedűket: könnyű fehér, testes fehér, könnyű vörös, testes vörös, édes borok.

A bisztró szemmel láthatóan a kis kézműves borászatokra specializálódott. Kevés palackszámban készülő borok ezek, mint például a mátrai borvidék eddigi arculatát felülíró Nyitnikék Losonci Bálint pincéjéből vagy Karner Gábor Vitézföldi Kékfrankosa. Olyan kékfrankosból szűrt vörösborok, amelyek eleganciájukkal és ízgazdagságukkal képesek alternatívát nyújtani egy cabernet-túlsúlyos borvilágban.


Segal Viktor, az étterem kreatív séfje

A ház borát sem érdemes kihagyni, a könnyű fehér kategóriából Szecskő Tamás 2006-os Királyleánykájára hívnánk fel a figyelmet, amelynek decijét már 350 forintért megkapjuk.  

Csalogány 26

A Csalogány 26 tényleg a Csalogány utca 26 alatt található. A Pethő Balázs vezetésével működő étterem filozófiáját a séf így fogalmazta meg egy interjúban. Idézzük:

"Azt gondolom, amit készítünk, annak a 80-90 százaléka magyar. A mi modern magyar konyhánk. Alapanyagok, hagyomány - ami alatt nem a pörkölt konyhát értem - és más kultúrák főzési tradíciójának a befogadása, azaz nyitottság: úgy vélem, hogy ebből tevődik össze egy nemzet konyhája."

A borválaszték egy otthoni vinotéka meghitt hangulatát idézi. Alig két tucatból választhatunk. Semmiképpen sem lehet benne elveszni. Szintén az egyedi hangvételű pincészetekre és a különleges stílusú borászatokra fókuszálnak, mint amilyen például a Káli-medencében munkálkodó Tóth Sándoré.

Az ő 2003-as zöldveltelinije vagy kereklevelűje a bizonyíték arra, hogy egy jól elkészített, testes fehérbor hat év palackos érlelés után is teljes szépségében élvezhető. Az árak itt 1 deciliter esetében 500 forintnál kezdődnek, egy 2002-es Demeter aszúból 6 centiliter már 2400 forint. Ajánljuk még az Orsolya Pince Zweigeltjét és Tehéntánc névre hallgató küvéjét.

Kistücsök

A Kistücsök étterem Balatonszemesen található. Évekkel ezelőtt Csapody Balázs keltette életre azzal a szándékkal, hogy megteremtse a minőségi gasztronómiát és borkultúrát a tó partján. Azóta sem nagyon akadt utánzója, pedig az ilyen színvonalú étteremből legalább egy elkelne minden balatoni településen.

A Kistücsök meghatározó szerepet játszott a hazai gasztronómia és a kulturált borfogyasztás megalapozásában. Jahni László séffel együtt a régió boraihoz illő, hagyományokon alapuló, újragondolt ételekkel örvendezteti meg a gasztroturistát. Az étterem borpince és vinotéka egyszerre. Kétszázféle bor és öt borkóstoló program közül választhatunk. A programok a régió boraira helyezik a hangsúlyt.

A Balaton régió igazán gazdag lelőhelye a minőségi boroknak. Ha erre visz utunk, főleg a Légli-borokat érdemes közelebbről szemügyre venni, mivel szerintünk ők képviselik errefelé a csúcsminőséget. Légliből ma már kettő is van, pár évvel ezelőtt Ottó után a testvére, Géza is borászkodásra adta a fejét. Ő Kislaki Bormanufaktúra néven jegyzi a palackjait. A standardnak számító 500-1000 forint közötti áron számos bort megkóstolhatunk a széles szortimentből.

 

1.  A tíz legjobb hely a borkóstoláshoz
2.  Olimpia és Húsvasaló

 

 

2 komment

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5