George Michael Ferrarival ünnepli jogosítványát

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

George Michael Ferrarit vett abból az alkalomból, hogy visszakapta jogosítványát. Az énekes két év eltiltás után vezethet újra, a nagy napot egy új autó megvásárlásával ünnepelte. Talán a 40 millió forintos kocsi volánja mögé nem ül be kábítószer hatása alatt.


Az énekes új autójába száll
Aki azt várta, hogy lassú kisautót, vagy kifejezetten biztonságáról híres modellt választ magának, az nem ismeri eléggé az énekest. A kocsi ugyanis, amivel két év kihagyás után újra vezetni kezd, egy teljesen új Ferrari, ami 200 ezer dollárba (40,6 millió forintba) kerül.

Az énekes ez egyik első ember, akinek Ferrari California áll majd a garázsában, az új modellre ugyanis három évet várni kell a megrendelőknek.

Az énekes londoni otthonában vette át a fekete sportkocsit. Most a szomszédság és az egész szigetország drukkolhat, hogy lehetőleg ne valamilyen tudatmódosító szer hatása alatt üljön a bivalyerős autó kormánya mögé.

2006-ban nagy visszhangot váltott ki, amikor az énekes elaludt az autójában. Később kénytelen volt bevallani, hogy marihuána hatása alatt volt, így a jogosítványát is bevonták.

Mint emlékezetes , akkor egy járókelő talált rá George Michaelre Londonban, a Hyde Park Cornernél, autója kormányára borulva. Az akkor 42 éves énekeshez mentőt hívtak, de megállapították, hogy nem szorul kórházi kezelésre.

Ugyanakkor rendőrök is érkeztek, akik átkutatták az autót és marihuánát találtak. Az énekest ezt követően kábítószer birtoklása miatt letartóztatták, később bevonták két évre a jogosítványát.

Korábban George Michael elismerte, hogy a kilencvenes évek elején komoly depressziója volt, amin nagy mennyiségű marihuána és ecstasy fogyasztásával próbált túllendülni. 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5