Szellemeket árverezett el a japán divattervező

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

540 millió forintnak megfelelő összegű bevétellel zárult Kenzo Takada japán divattervező magángyűjteményének párizsi árverése, amelyen az eladásra kínált 1100 tétel 75 százalékát értékesítették. Buddha-szobor és indián szellemfigurák is szerepeltek a kínálatban.

A 70 éves divatcézár a párizsi Bastille tér közelében fekvő háromemeletes, 1200 négyzetméteres, japán stílusban épült luxusrezidenciáját cserélte fel egy kisebb lakosztályra, és emiatt döntött úgy, hogy elárverezi az elmúlt két évtized alatt vásárolt gyűjteményének egy részét. Az árverés összesen 1,9 millió eurós (540 millió forintos) bevételt hozott.

A világ szinte minden tájáról származó műtárgyak között egy Buddha-bronzszobor és hopi kacsina (szellem) babák is voltak. A VIII. században készült burmai Buddháért 64 ezer eurót, azaz 18 millió forintot adtak, az indián kacsinababákat pedig 10 200 euróért, azaz 2,8 millió forintért vitték el.


Megunta a műkincseit Kenzo

Ezenkívül fotók, festmények, metszetek, vázák, antik műtárgyak is kalapács alá kerültek. Nem kelt el viszont egy 16. századi, japán kolostorból származó lakkozott műtárgy.

"Változásra van szükségem" - nyilatkozta korábban a Párizsban élő divattervező, aki a Kenzo márkát 10 évvel ezelőtt adta el az LVMH luxusmárkákat birtokló csoportnak. "Ha partikat szervezek, akkor nagyon jó, de ha egyedül vagyok, túlságosan nagy" - mondta házáról a dizájner.

A divattervező már márciusban megkezdte az árverési tételeket tartalmazó katalógus összeállítását.

A tárgyak legnagyobb része Ázsiából származott, de gaboni törzsi maszkok és egy csendes-óceáni szigetről származó sisak is volt a tervező gyűjteményében.

Kenzo Takada 20 évig élt a luxusingatlanban, a műtárgyak gyűjtését pedig a kilencvenes évek elején kezdte el. "Évekig azzal töltöttem a hétvégéimet, hogy párizsi galériákban vadásztam a műkincsekre" - mondta a dizájner, aki gyűjteménye értékesítése után újra hódolni fog különös hobbijának.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5