luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Gyémántos kanál gyerekeknekCímkék: luxus, kanál, gyémánt, Christofle Kizárólag az igen gazdag szülők gyerekeinek lesz ilyen evőeszközük. Az ezüstkanál gyártója a Christofle, a gyémántos változatot a Vivre kereskedőház számára tervezték. A gyermekeknek tervezett kanál szárába apró gyémánt került, ezért kerül negyedmillió forintba egyetlen darab. ![]() Százezres apróság apróságoknak Árával kapcsolatban persze azt is érdemes figyelembe venni, hogy ez nem eldobható, pillanatnyi divatoktól függő konyhai kiegészítő. Sokkal inkább az az időtálló fajta, amilyet még a nagyszülők generációja kapott örökül felmenőitől. A vételár ezzel együtt is igen magas, hiszen egyetlen gyermekek méretéhez szabott kanál 1230 dollárba (244 ezer forintba) kerül. A "kispénzűeknek" létezik belőle rózsaszín és kék zafíros változat is, amely "mindössze" 950 dollárba (188 ezer forintba) kerül. A kanalakra négy-hat hetet kell várni a megrendelés után. Az 1830-ban alapított párizsi Christofle cég elsősorban ezüstből készült termékekkel foglalkozik. Ajándéktárgyak, ékszerek, lakberendezési tárgyak egyaránt vannak a termékpalettájukban, tervezőik között pedig világhírű képzőművészeket találunk. Terméküknél van drágább a piacon. Mint korábban megírtuk, Ginza Tanaka, a legdrágább használati tárgyak ékszerésze egy színarany étkészletet is kínál. A japán tervező cége elsősorban a gazdag kínai vásárlókra számít, az ő hagyományaik szerint ugyanis aki ilyenből eszik, az örökké egészséges és fiatal marad. A 13 darabos szett ára kerek egymillió dollár (197 millió forint), a kanalak 650 ezer jenbe (1,3 millió forintba) kerülnek.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















