luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Havi egymillió jár gyerekenként egy pék volt feleségénekA multimilliomos pékségtulajdonosnak exfelesége sokkal kevesebbet kap, mint szeretett volna. Arról nincs szó, hogy csak morzsák jutnának neki a vagyonból, de nem élhet már olyan nagy lábon, mint korábban. Azért a gyerekek után jár havonta több mint egymillió forintnak megfelelő összeg. ![]() Megegyezés csak bírói segítséggel A férfi a válás után megosztotta tulajdonait feleségével, Isabellával, évi 84 ezer dollárt (16,6 millió forintot) fizetett gyermektartásként, valamint 90 ezer dollárért (17,8 millió forintért) taníttatta magániskolában gyermekeit. Isabella Ayoub, aki 1997-ben ment hozzá a férfihoz, most kénytelen lesz tudomásul venni, hogy az East Side-on lévő lakásának havi 17 ezer dolláros (3,4 millió forintos) bérleti díját nem a férfi fogja fizetni. Az asszony ügyvédje azt nyilatkozta, hogy ezt talán sokaknak nehéz megérteniük, de ügyfele megszokta a fényűzést. Mivel mindig kiváló körülmények között élt, ezért szüksége van a forrásokra ahhoz, hogy ezt biztosítani tudja. Házassága idején például életmódjához szervesen hozzátartoztak a párizsi kiruccanások, a síutak, és a Toszkánában bérelt nyaraló. És a házaspár közös életéhez tartozott a férj egymillió dollárt (200 millió forintot) érő autógyűjteménye is. A bíró szerint a család a házasságban "extravagáns életmódot" élt. Ezért a 3, 7 és 10 éves gyermekekkel kapcsolatos költségeket a bíróság fejenként havi 6500 dollárban (1,3 millió forintban) határozta meg. John Ayoub (akinek New York-i péksége dollármilliókat hoz) szerint felesége igencsak túlzott, amikor arról nyilatkozott, hogy mennyi pénzre van szüksége élelmiszerre és ruhára. Ugyanakkor a férj sem járt el mindig teljesen törvényesen, 2007-ben például nem vallott be jövedelmet, de vett magának 200 ezer dollárért (40 millió forintért) egy Lamborghinit.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|

















