Beismerte bűnösségét a milliomost megölő call girl

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Cecile Brossard, akit egy 2005-ben elkövetett gyilkossággal vádoltak, elismerte bűnösségét a bíróságnak. Elmondása szerint, noha egy milliomost ölt meg, tettének elkövetésében nem a pénz, hanem az érzelmei játszottak közre.

dailymail.co.uk
A meggyilkolt bankár
A milliomos bankár ügyében 2005 óta folyik az eljárás. Mint minden kétséget kizáróan kiderült, a férfi egy call girl keze által halt meg 2005-ben, egy genfi luxuslakásban.

Cecile Brossard elmondása szerint azért ölte meg szeretőjét, Edouard Sternt, mert miután a férfi nem akart neki egymillió dollárt adni szerelmének bizonyítékaként, azt mondta a nőnek, hogy egy prostituáltnak ez nagyon sok pénz lenne. Brossard elvette a férfi revolverét, és a szeme közé lőtt. Végül a negyedik tölténnyel ölte meg a bankárt.

A volt prostituált azért tálalt ki, hogy könnyítsen a lelkiismeretén, és hogy megtudja a férfi családja, hogy mi történt a gyilkosság előtt. "Elismerem, hogy az én hibám volt" - mondta a nő. Mint elmondta, nem akarja bemocskolni a férfi nevét, ő egy jó ember volt, a gyermekeit pedig sajnálja, amiért nem tölthetnek több karácsonyt apjukkal.

A tettes, aki már hosszabb ideje tartotta a kapcsolatot a férfival, a genfi tóba dobta a gyilkos fegyvert. Az ítélet az ügyben június 19-én várható.

Hasonlóan szokatlan halálesetről számoltunk be tavaly, amikor egy férfi halálát ugyancsak prostituáltak okozták. Abban az esetben ugyan ki lehetett zárni a szándékosságot.

Egy belga özvegy azért fordult a bírósághoz, hogy a szerinte a férje halálát okozó prostituáltak fizessenek neki kártérítést. Az 1,1 millió fontot, vagyis 358 millió forintot követelő nő azt állította, házastársát azért érte szívroham, mert a két kéjnő túlságosan felkorbácsolta vágyait.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Bulgari

Bulgari

Isztambulban is lesz Bulgari Hotel

Terjeszkedik a Bulgari Hotels & Resorts. Legújabb tagját Isztambulban nyitja majd.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5