A felső tízezer pezsgője

Chilembu Krisztina

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Évente több mint 300 millió palack készül belőle, mégsem elég, a száraz kategória pedig ma már édesnek számít. A champagne-ból egyetlen palack ára 10 ezer forintnál kezdődik, de a több évtizedes palackok vagyonokat is érhetnek. Winston Churchill és Marylin Monroe kedvenc italát mi is megkóstoltuk. Kiderült, hogy a champagne-t nem pezsgőspohárból kell inni, és másnap is kedves a fogyasztójához.

A prémium kategóriás ital fogyasztásának kultúrája Magyarországon még csak kialakulóban van, a potenciális vásárlók megnyerésének leghatékonyabb módszere pedig a kóstolók szervezése.  

A pezsgő munkatársainknál eddig azoknak az italoknak a listáján szerepelt, amelyeket csak nagy körültekintés mellett ajánlatos fogyasztani a másnapi kellemetlen következmények miatt. Ennek tudatában vállaltuk a kockázatot, hogy megkóstolunk a Manna Lounge étterem szervezésében néhányat a Magyarországon is kapható márkák (Barnaut, a Bollinger, a Laurent Perrier, a Pol Roger és Taittinger) prémium kategóriás italai közül.

Szigorú előírások

Az 1900-as évek végétől a champagne név használata védett, csak az előírások szerint készülő borok palackjaira kerülhet fel ez a felirat. Champagne csak egy adott borvidéken - az észak-kelet-franciaországi Reims és Epernay városok körül pontosan meghatározott területen - termesztett, védett eredetű szőlőkből készülhet, a tradicionális champagne-i módszerrel, tudtuk meg Hantos László borkereskedőtől.

iStock
Csak Champagne-ban termő szőlőből készülhet igazi champagne


A mintegy 80 ezer hektáros terület "szűken vett ország", a meszes talajnak és a hűvös időjárásnak köszönhetően különösen savas borok készülnek a pincészetek mélyén.

Az alapborok chardonnay, pinot noir és pinot meunier szőlőfajtákból készülnek, és legtöbbször chardonnay és pinot noir házasítások képezik a champagne alapját. (A pinot meunier Champagne területének egy kisebb részén, Epernay-től nyugatra terem).

A champagne készítésekor a kierjedt alapbort palackba töltik és ezt a bort a saját palackjában másodszor is erjedésre bírják cukor és élesztő hozzáadásával. A második erjesztésen keresztül egy érdekesebb, magasabb minőséghez jutnak.

A champagne minimum 15 hónapig kell, hogy a palackban érjen az erjedési folyamat után, ha nem évjáratos pezsgőről van szó, évjáratos pezsgők esetén ez az időszak legalább 36 hónap. Az erjedés során elhalt baktériumok üledéke, a seprő "információt" közvetít, és minél több ideig érintkezik a borral, annál jobb lehet a végeredmény. Gyakran ez az időszak a 3-15 évet is eléri.

A palackokat az eljárás során fektetve pihentetik, majd mielőtt a végleges lezárást megkapja, fejjel lefelé tartva tárolják és forgatják. Ezt a műveletet a legtöbbször gépek végzik, de a legjobb minőségű pezsgőket előállító pincészeteknél kézzel dolgoznak.  

A száraznál is szárazabb

Amikor az erjesztés és a palackos érlelés véget ér, lefagyasztják a pezsgő nyakát, és a jégdugót kilövik a palackból. Ezzel együtt távozik a seprő. A hiányzó pezsgő mennyiségét és a kívánt cukorfokot általában édes dosage (ízesítő expedíciós likőr) hozzáadásával állítják be.

Ez alapján a Doux (édes), Demi-sec (félszáraz) és Sec (száraz) kategórián kívül egyre szárazabb pezsgők készültek. Így született az Extra dry, a Brut, az Extra Brut és Brut Nature vagy más néven Dosage Zero, ami azt jelenti, hogy a champagne semmilyen hozzáadott cukrot nem kap.

A champagne különböző minőségű alapborokból készül. "Az alaptermékek dolga, hogy megmutassák a champagne jellegét, minőségét, elérhető áron és mennyiségben" - mondta Hantos László. Különösen jó évjáratok esetén évjáratos, vagyis vintage champagne készül.

Más champagne-házak a nem évjáratos (non vintage) pezsgőre esküsznek, mert több jó évjáratból tudják létrehozni azt a házasítást, ami szerintük minden más módszernél optimálisabb eredményt adhat.

Milliók egyetlen palackért

A champagne esetében maximális mértékben működik az ár-érték arány, mondta Hantos László. Egy-egy champagne-ház azért híres, és azért adhatja drágábban a borát, mert egyszerűen jobb minőséget képes előállítani. Akik a legjobb minőségű szőlőket tudták megvásárolni, művelni, azoknak nagyobb esélyük van izgalmasabb bort készíteni, mint azoknak, akik csak a kevésbé jó területekről származó szőlőt tudják beszerezni.

AFP
A második erjesztés


Európában 40 euróért már nagyon magas minőségű italokat lehet kapni, az árat pedig jelentősen megnövelheti, ha évjáratos pezsgőről van szó, vagy ha a pezsgő csak chardonnay szőlőfajtából készül (blanc de blancs). Ennél is többet kell szánni egy évjáratos blanc de blancs-ra.

Az árakat az is az egekbe emeli, hogy bizonyos champagne-ból soha nincs elég. "Az egyetlen borvidék, amiről elmondhatjuk, hogy ismert, magas minőséget képvisel, ezért az innen származó borok nem is olcsóak, és mégis mindent el tudnak adni." Egyes kivételes minőségű italokból azonban nem készítenek sokat. "A Salon champagne-ból például összesen 60 ezer palack készül egy szüretből, és nem is minden évben."

A magas minőségű champagne birtoklása külföldön divatnak számít a vastag pénztárcával rendelkezők körében. Vannak olyan márkák és évjáratok, amelyek 20-25 éves korukban vannak a csúcson.

Ezek közül sok soha nem is kerül a nyilvánosság elé, nem ritka, hogy csaknem százéves palackok vannak a champagne-i pincészetek mélyén.

Az azonban biztos, hogy egy 20-30 éves bor érdeklődésre tarthat számot, ha megfelelő módon tárolták. Egy ilyen palack 5-10 ezer euróért is elkelhet az aukciókon. Néhány hónappal ezelőtt egy 1928-as évjáratú Krug pezsgő 4,8 millió forintért kelt el egy hongkongi aukción.

 

1.  A felső tízezer pezsgője
2.  A lényeg a játék

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5