Mennyiért vitorlázhatunk a Balatonon?

Varga Viktória

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Szerencsések vagyunk, mert nem kell messzi vizekre eveznünk ahhoz, hogy vitorlázhassunk. Megtehetjük ezt a magyar tengeren is, ahol szebbnél szebb kibérelhető vitorlások sorakoznak a balatoni kikötőkben. Utánajártunk, mennyibe is kerül, ha vitorlázással kötnénk egybe a nyaralást. Akár napi tízezer forintból megúszhatjuk, de egyedül nekivágva akár 200 ezer forintot is otthagyhatunk naponta.

Versenyhajón szakértő kezekben

Az igazán aktív pihenést kedvelők számára a legkellemesebb nyári elfoglaltságok egyike a vitorlázás. Például a Remete (Nautic 12 Fun Cruiser) fedélzetén azok is átélhetik a vitorlás versenyek fergeteges hangulatát, akik még sohasem szelték versenyhajó fedélzetén a habokat.


A kezdőknek is nagy élmény lehet a Remete


A körülbelül 500 hajót felvonultató Kékszalagokon általában az első 10 befutó között végző 10 éves vitorlás kapitánya és szakértő csapata mellett biztonságban érezheti magát a 3-4 vendég, akik, ha kedvük tartja, segíthetnek a már gyakorlott legénységnek.

Az élmény sokszor olyannyira magával ragadja a vendégeket, hogy később versenyeken is szeretnének elindulni. Erre pedig bőven akad lehetőség: előszezontól utószezonig minden hétvégén zajlanak a megmérettetések, rendkívül aktív a vitorlásélet a Balatonon. A szombatonként megrendezett egynapos regattákra a részvételi díj 1 fő részére 30 ezer forint. A délutánig tartó verseny, a díjkiosztó és az azt követő fogadás ízelítő a balatoni vitorláséletből, amely után az újoncok közül sokan "függővé" válnak.

"A jelentkezőket minden információval ellátjuk, benevezzük a versenyre, és közben tanítjuk is" - mondta el a Deluxe Magazinnak Hollósi Gábor, a Remete tulajdonosa. "Versenyeken kívül csak a kapitányt és maximum 8 vendéget tudunk egyszerre vendégül látni. Ilyenkor kellemes túrákat teszünk akár az egész Balatonon, fürdünk a tóban, napozunk, kikötünk ebédelni, vacsorázni" - vázolta fel a lehetőségeket Hollósi Gábor.

Aki csak túrázni szeretne a vitorlással, annak egy alkalom akár kevesebb mint napi 10 ezer forintba kerül. Hétköznap egy napra a Remete kapitánnyal együtt 95 ezer forintért vehető bérbe, egy egész hétvégéért 180 ezer forintot kell érte fizetni.

A fedélzeten teljes kényelem várja az utasokat, hiszen a vitorlás egy komplett vízen úszó lakás, van benne 6 ágy, szalon, hifi, DVD-lejátszó, tv, hűtőszekrény, konyha, fűtés. Ám egy kényelmes laknál jóval több, mert versenyvitorlásnak sem utolsó, sőt, megállja a helyét az élvonalban.

Nem olcsó kibérelni egy napra, ám aki szereti, ha igényes környezet és biztonság veszi körül, az szívesen áldoz nagyobb összeget is egy ilyen 40 láb hosszú és 4,3 méter széles, jól felszerelt, kényelmes "vitorlásélményre". A hajó nemcsak biztonságos, hanem biztosítva is van, a személyzet, illetve a kapitány felel az utasok épségért.

A családokon, baráti társaságokon kívül a cégek közül is egyre több választja a Remetét csapatépítő programja helyszínéül. Hétvégenként több ezer embert vonz a vitorlázás Balatonra, akár túrázni, akár versenyezni akarnak. Ez többek között annak is köszönhető, hogy a tó településein a szolgáltatások színvonala egyre magasabb, és folyamatosan kikötők, szállodák, golfpályák épülnek, rengeteg a kitűnő ételeket kínáló étterem, a kellemes kávézó, borozó, és a hajóval érkezőket mindenhol szívesen látják.

"Az Adriával szemben szerencsére egyre többen választják a Balatont honfitársaink közül. Hajózás szempontjából sokkal nagyobb biztonságot ad a tó akár a kezdő vitorlázóknak is. Viharban minden kikötőben kérhetünk segítséget, a tengeri viszonyokkal ellentétben" - mesélt tapasztalatairól Hollósi Gábor. Arra a kérdésünkre, hogy mennyire drága ez a sport, azt felelte, hogy egy rendszeresen fitneszterembe látogató is elkölt a hobbijára éves szinten minimum 2-300 ezer forintot, ebből az összegből pedig gyakorlatilag a versenyszezon összes nevezési díja befizethető.


A másik büszkeség, a Challenger


A Remete mellett Hollósi Gáborék büszkesége egy Asso 99 típusú versenyhajó, amelynek Challenger a neve, 10 méter hosszú és 6 személyes. Fedélzetén profi legénység és "leányság" küzd a helyezésekért. Szép eredményekből van bőven, például az idei pünkösdi regattán 280 indulóból minden futamon az első tízen belül értek célba, de volt 5. helyezésük is. Ezen a szinten természetesen a vitorlázás mát igen költséges, szponzorok (Cutart és a Mondial Assistance) nélkül Gáborék se értek volna el ilyen jó helyezéseket.

Amikor egy teljes flottából választhatunk

Az alsóörsi Sport-Yacht vitorlás hajóinak egy része exkluzív környezetben, a Hotel Silver Resort kikötőjében horgonyozik, és bérlőkre vár. A 8 hajóból álló flotta nagy értéket képvisel, 100 millió forintba került tulajdonosának, Hegyi Dénes Mártonnak, akinek terve, hogy további hajókat vásároljon, és a Balaton legszínvonalasabb szolgáltatását nyújtsa.

Vitorlásai mindegyikére jellemző, hogy verseny és "hobbi" hajóként is használhatók, a prémium kategóriás szolgáltatásokra és sportra fogékony, zömében magyar közönség legnagyobb örömére. Habár azokra is gondoltak, akik nem egy teljes napot szeretnének egy szép vitorlás fedélzetén tölteni, hanem csupán néhány órát (2 vagy 4 órás lehetőségek közül választhatnak), például egy üveg behűtött pezsgő társaságában, édes kettesben.

Nem ritkán eljegyzések, legény- vagy leánybúcsúk, esküvők, csapatépítő programok színtere egy-egy vitorlás, és mivel versenyfelszereléssel regisztrált hajókról van szó, kibérelheti az is, aki valamelyik balatoni versenyen kíván részt venni. Igaz, hogy drága mulatság, nyáron a legkisebb vitorlás, az alig 7 méter hosszú, négy férőhelyes "Scholtz 22" napi díja 29 ezer forint, ennek ellenére nem csak és kizárólag úri vendégek fizetnek ilyesmiért, hajós vizsgát tett újoncok és diákok is akadnak olykor-olykor a bérlők között.

 

1.  Mennyiért vitorlázhatunk a Balatonon?
2.  Még több lehetőség

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5