Saját krokodilokat tart a Hermes

Címkék: luxus, krokodil, Hermes, táska

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Az ismert luxusmárkák forgalmával, profitjával meglehetősen sokat foglalkozik a sajtó, hiszen beszédes adat, hogy válság idején mennyire kelendők termékeik. Szintén érdekes lehet, hogy a cégek maguk milyen stratégiát választanak ebben az időszakban. A Hermes ügyvezető igazgatója többek között azt is elárulta, hogy saját krokodilfarmokat létesítettek, hisz egyetlen táskához három-négy hüllő bőrére van szükség.

A világ második legnagyobb luxusbrandje, a francia Hermés új üzletek nyitásával száll szembe a gazdasági recesszióval. Ráadásul úgy, hogy csökkentik a beruházásokra és egyes kiadásokra szánt költségeket.

Patrick Thomas ügyvezető igazgató nyilatkozott erről, valamint a gazdasági helyzetről a Reuters újságírójának. Elárulta, hogy véleménye szerint a mostani válság még két év múlva is érezteti majd hatását ezen a piacon. Arról is beszélt, hogy véleménye szerint az órákra és ékszerekre költött pénzek jelentősen visszaesnek ebben az időszakban, a ruházati termékek forgalmát kevésbé érinti drasztikusan a helyzet.


Egy méregdrága Hermes krokodilbőr táska

 
Ez nyilván jó hír a cég számára, amelynek egyes exkluzív, különleges (és méregdrága) táskáira éveket kell várni. Ezeket a kézzel készült táskákat 1500 - 30 000 euró (418 ezer - 8,4 millió forint) közötti áron kínálják.

Ezzel kapcsolatban most egy gazdaságilag közvetlenül indokolt, mégis különlegesnek tekinthető lépésük került nyilvánosságra. A cég az ésszerűsítés jegyében, a költségek és az igények alakulása miatt saját krokodilfarmokat létesített Ausztráliában.

Muszáj volt ezeket megnyitni, árulta el Patrick Thomas, hiszen egyetlen táskához három- négy óriáshüllő bőrét használják fel.

A Hermes évente háromezer krokodilbőr táskát ad el, ilyen sok állat nem áll rendelkezésre a piacon, gazdaságosabb megoldás a tenyésztés.

A cég forgalmának 40 százaléka a bőrtermékekből származik, és ezt a területet is erősen érinti a válság. Az ehhez hasonló ésszerűsítéseknek közvetlen hatása lehet. Minden jel szerint hozzá kell szokni a gondolathoz, hogy a luxuscégekre is meghatározott költségvetéssel rendelkező cégként gondoljunk.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5