Újabb meztelen kép kelt el Carla Bruniról

MTI - Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A vártnál jóval magasabb áron, 3,8 millió forintnak megfelelő összegért kelt el a francia first lady újabb aktfotója Berlinben. Az árverést szervező berlini Villa Grisebach aukciósház csak annyit árult el a vevőről, hogy mexikói.

A Carla Bruni In Bed (Carla Bruni ágyban) című fotó 13 090 euróért, azaz 3,7 millió forintért kelt el. A berlini Villa Grisebach aukciósház szakértője a Carla Bruni az ágyban című fényképet 2500-3500 euróra (720 ezer - egymillió forintra) értékelte.


A becsült összeg többszörösét adták az aktfotójáért

Az aktfotót Pamela Hanson egyesült államokbeli fotóművész készítette 1994-ben. Carla Bruni a fotó készítésének idején modellkarrierje csúcsán volt, és éppen Mick Jaggerrel randevúzgatott.

A berlini Villa Grisebach aukciós ház nem adott semmilyen információt a csütörtökön elkelt kép vevőjéről, csak annyit tudni, hogy mexikói.

Hamarosan Párizsban kalapács alá kerül egy rajz is, amelyen Bruni szintén ruha nélkül látható. A képet a glamour modellekről szóló Pin-Up nevet viselő kiállításon mutatják be.
 
Nicolas Sarkozynek egyébként semmi kifogása nincs az ellen, hogy nejét meztelenül ábrázoló fotók járják be a világot. "Lehet, hogy némelyiken meztelen, de egy gyönyörű nő, aki korábban modell volt, és mindig csak művészi alkotások miatt vetkőzött" - idézte a francia elnököt a Le Post című francia lapban egy, az Elysee Palace-hoz közelálló forrás.

Carla Sarkozy 1993-ban készült fekete-fehér aktját tavaly a Christie's aukciósház árverezte el. A ruhátlan modell Georges Seurat impresszionista művész emlékét idéző testtartásban látható a képen. A fotót az árverésen egy névtelenségbe burkolózó milliomos vásárolta meg 91 ezer dollárért (18,3 millió forintért).

 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5