luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Szegény íróhoz ment feleségül a milliomosnőEgy dúsgazdag üzletember lánya megosztotta a Daily Mail olvasóival azt, hogy milyen egy szerény anyagi körülmények között élő író feleségének lenni. A pár hat évvel ezelőtt ismerkedett meg, és a társadalmi különbségek miatt eleinte egyikük sem bízott abban, hogy kapcsolatuk komolyra fordulhat. ![]() Nehezen fogadták el a férfit a gazdag nő barátai A Jeannie néven említett nő egy társkereső cég szolgáltatásait vette igénybe. Eleinte egy ügyvéd vagy médiában dolgozó szakember mellett képzelte el magát, akivel galériákba, előkelő partikra és drága éttermekbe járhat. Kiderült azonban, hogy ez inkább a milliomos bankszámlával rendelkező szülők, és nem az akkor 31 éves nő elképzelése volt. Rátalált ugyanis a nála 3 évvel idősebb, Danny nevű író profiljára, és levelezni kezdtek. Az első randevú kissé kínosra sikerült, az író ugyanis egy pubban szeretett volna találkozni Jeannie-vel, a nő viszont egy felkapott bárt javasolt a Sohóban. Bár nagyon jól érezték magukat együtt, és még hónapokig találkozgattak, a köztük lévő különbségek miatt egyikük sem gondolt arra, hogy a kapcsolat komolyra fordulhat. A dúsgazdag nő politikatudományi diplomát szerzett és második oklevelét szerezte meg éppen, választottja pedig otthagyta az iskolát és az építőiparban dolgozott. A nő randevúkon viselt ékszerei és a parfümjei valószínűleg többe kerültek, mint a férfi autója. Nem jósoltak nagy jövőt viszonyuknak a nő diplomás, ügyvédként, producerként és politikusként dolgozó barátai sem, akik szerint Danny egyáltalán nem rendelkezett azokkal a tulajdonságokkal, amellyel egy férjnek kell. Az írót egy ízben azzal vádolták meg, hogy csak a nő pénzére hajt, és azt állították, hogy az örökösnő pedig így lázad a szülei ellen. Jeannie-t össze akarták hozni egy BBC-nél dolgozó producerrel, a nő azonban nem használta ki a lehetőséget, pedig az író igen nehezen viselte a gazdag ismerősök társaságát. A vacsorákra, ahová mindenki drága borokat vitt, egy kisebb rekesz sörrel érkezett, a rengeteg munkával elkészített szusit pedig a földre dobta, amikor senki sem látta. A Michelin-csillagos éttermekben segített a pincéreknek leszedni az asztalt, és kétségbeesett, ha nem talált sült krumplit az étlapon. Ahogy kapcsolatuk elmélyült, a gazdag nőnek egyre kevésbé számítottak ezek a dolgok, négy év után pedig összeházasodtak. Természetesen a társadalmi különbségek nem tűntek el nyomtalanul, és mióta megszületett a kisfiuk, egyre több ilyen jellegű vitájuk van. A nő például csak bioélelmiszert ad a gyereknek, és igen nehezen viseli, hogy távollétében az apa órákig a tévé előtt hagyja a kisfiút.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Korea
Cicaszem
Bulgari
|

















