luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Adókijátszással vádolják a Dolce&GabbanátCímkék: Dolce & Gabbana, dizájner, divat, Gado Srl, adó Adókijátszással vádolja az olasz adóhatóság a Dolce&Gabbana terveződuóját. Dolce és Gabbana azt mondják, a hivatal túl magas bevételt állapított meg, ezért nem jogos a több milliárd dolláros pénzbírság. A szakértők szerint a tervezők kizárólag azért hozták létre a luxemburgi székhelyű, Gado Srl nevezetű leányvállalatukat, hogy kikerüljék az adók befizetését. ![]() A tervezők úgy érzik, meg tudják védeni az igazukat Maguk az érintettek cáfolták az állítást, sőt, az mondják, hogy az adóhatóság által megállapított bevételi összegek nem felelnek meg a valóságnak. Szerintük "mindössze" 447 millió dolláros (92 milliárd forintos) bevételük volt, arra pedig túlzott lenne 1,37 milliárd dolláros bírságot kivetni. Dolce és Gabbana hajlandóak a bíróság előtt tisztázni magukat. A tervezőpáros után már tavaly is nyomozott a hatóság. Akkor is azzal vádolták őket, hogy luxemburgi cég segítségével kerülték ki az adózást, és 260 millió euró (74 milliárd forint) után nem fizették be a kötelező járulékokat Olaszországban. Nem egyedülálló azonban az adóhivatal "érdeklődése" a Dolce & Gabbana irányában, hiszen aktívan figyelik a többi híres divattervezőt is. Így volt ezzel Roberto Cavalli, aki a Trendymen.ru szerint hosszas huzavona után bebizonyította, hogy valótlanok a vádak.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















