Piacon a legdrágább vitorlás

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Eladósorba került a Maltese Falcon, a vitorlás ára 130 millió dollár (26,4 milliárd forint). Ezt tartják a világ legnagyobb, leggyorsabb, legjobban megtervezett és egyben legdrágább széllel hajtott jachtjának. A hatalmas vitorlák motorjait számítógépek vezérlik, így a személyzet nagy része a luxuskörülmények között elszállásolt utasokról gondoskodik.

A 289 láb, azaz 88 méter hosszú vitorlást az olasz Perini Navi luxuscég gyártotta 2006-ban. A sokszoros rekorder most eladósorba került. Ára a gazdasági helyzetnek köszönhetően nyomott, tartották korábban 115 millió euróra (32,5 milliárd forintra) is.


Az óriási vitorlákat számítógép kezeli


A Dyna Rig nevű forradalmian új vitorlázó rendszer sokak szerint mérföldkőnek számít a hajózás történetében. A három darab 58 méter magas, önálló, forgó árboc 15 vitorlát szolgál ki, ezek felülete 2400 négyzetméter.

Nemcsak a méretek és a tudás, a belső terek is a legfelső kategóriát képviselik. Például átlátszó üvegpadlók (hogy bejusson a természetes fény), körlépcsők díszítik a hajót, amin két önálló stúdiólakás is helyett kapott. Az óriási vitorlás öt szintjén csak 12 vendég számára alakítottak ki szobákat, hogy a kényelem és luxus teljes körű legyen.

A legjobb dolga persze a tulajdonosnak van, aki saját napozóterasszal is rendelkezik, lakrésze art deco stílusú.

A kabinokban és a közös terekben Bang & Olufsen hangrendszer, valamint hatalmas plazmatévék találhatóak, a 16 fős személyzet elsősorban az utasok kényelmét szolgálja.

Az 1180 tonnás, acél testű óriásvitorlásra motorokat is szereltek, a két 1342 kilowattos (1800 lóerős) Deutz-dízellel 19,6 csomós (36 kilométer/órás) sebességet ér el az óriás. A számítógéppel vezérelt vitorláknak köszönhetően a hajó különlegesen gyors fordulásokra képes, és széllel szemben is kiválóan teljesít. 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5