Ingyen golfozhatunk országszerte

Király Levente

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Tavaly nagy volt az érdeklődés a Magyar Golf Szövetség által megrendezett Nyílt Napra, ahol a golfot ingyenesen próbálhatta ki bárki. Az eseményt idén kibővítik, május utolsó hétvégéjén az ország valamennyi golflétesítményében várják az érdeklődőket, ahol ingyen ki is lehet majd próbálni a játékot.


A kampány arca
Akit érdekel, miért tartják a golfot az egyik legnehezebb sportnak, és mi a titka annak, hogy a világon több tízmillió ember vált a golfozás szerelmesé, vagy csak kíváncsi egy golfpályára, az ottani hangulatra, de eddig nem volt alkalma elmenni, május utolsó hétvégéjén minden kérdésére választ kaphat. Az ország egész területén ingyen lehet kipróbálni a játékot szakértő oktatók segítségével.

A Magyar Golf Szövetség által először tavaly megrendezett Nyílt Napon több mint ezer ember próbálhatta ki a golfot ingyenesen az ország valamely golflétesítményében. Závodszky Zoltán, az esemény ötletgazdája elmondta, hogy az idei rendezvény a tavalyira épül, a szervezés az akkori tapasztalatok felhasználásával kezdődött meg.

"Mivel tavaly a Nyílt Nap várakozáson felüli sikert hozott, ezért gondoltunk arra, hogy a rendezvényt egy hétvégi eseménnyé bővítjük, amelyre 2009. május 30-31-én kerül majd sor" - tette hozzá.

Hozzátette, a Nyílt Hétvégét nagyszabású médiakampány vezeti fel, amely során országos televíziókban és rádiókban is megjelenik a rendezvény hirdetése, akárcsak a különböző helyi médiákban. A reklámok célja annak bemutatása, hogy a golfot a legfiatalabbtól a legidősebbekig bárki elkezdheti, hiszen ez egy kortalan játék, ami családi szórakozásnak is tökéletes, ezért a kampány arca egy golfozó kislány lett.

Závodszky Zoltán kiemelte, hogy kommunikációjukban - bár nem a reklámokban - központi szerepet játszik az is, hogy a golffal kapcsolatban élő kételyeket, előítéleteket sikerüljön eloszlatni.

Mint a Magyar Golf Szövetség marketing bizottságának vezetője, Hegyi J. Attilától megtudtuk, kampány a jövő hét elején válik igazán intenzívvé: "A TV2-n, az ATV-n és jó pár regionális csatornán fut majd a promóciós reklámfilmünk, amelyben a golf válogatott tagjai és ismert személyiségek is szerepelnek, illetve a TV2 reggeli műsorában a betelefonálók minden nap nyerhetnek golfoktatást."

"Ehhez a médiacsomaghoz tartozik a Sláger Rádióval kötött megállapodásunk, amely szerint az adón rendszeresen sugározzák a 20 másodperces reklámszpotunkat, amiben Sugár András elnök úr invitálja az embereket a Nyílt Hétvégére."

Az elektronikus média mellett plakátok, szórólapok és kiterjedt online kampány is népszerűsíti a Nyílt Hétvégét, amelyre regisztrálni a rendezvény megújult honlapján, a www.agolfmindenkie.hu weboldalon lehet.

Itt megtalálható az eseménnyel és a golflétesítményekkel kapcsolatos minden fontos információ. A regisztrálók között értékes nyeremények kerülnek kisorsolásra.

Május 30-31-én tehát az ország valamennyi működő golflétesítményében ismét ingyen ki lehet majd próbálni a golfot. A magyar golfélet minden szereplője egységesen állt az akció mögé, és nagy erőfeszítéseket tett a közös cél érdekében, hogy május utolsó hétvégéjén sok-sok jövőbeni golfozó fedezhesse fel a játék szépségeit.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Aszad

Aszad

A szíriai diktátor vagyona

Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos vagyon felett őrködik.

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5