Deluxe főoldal

Véget érhet Overdose karrierje

Tar Zsuzsanna

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Akár a további karrierjébe is kerülhet Overdose jelenlegi állapota, mivel a ló patairha-gyulladása nehezen javul. A betegség miatt le kellett mondani a június közepén rendezendő angliai futamokat is, mivel a felkészülés még nem kezdődhetett el, e nélkül pedig felelőtlenség lenne elindítani a telivért.

Egy egész állatorvosi csapat dolgozik azon, hogy a mén állapota helyrejöjjön, de egyelőre csak annyi biztos, hogy Overdose nem vesz részt a június 16. és 20. között megrendezésre kerülő Royal Ascoton sem - mondta el a Deluxe Magazinnak Mikóczy Zoltán, a ló tulajdonosa.

Bár távoli időpontnak tűnik a nyár közepe, mégis reménytelen a helyzet, hiszen még ha rohamosan javulna is "Dózi" lába, nem tudnák méltóképpen felkészíteni a futamra. Mikóczy hozzátette: nem tudják, melyik az a verseny, amelyiken a ló a legközelebb részt vehet, mivel minden az állapotától függ.

Deluxe Magazin
Overdose itt még egészséges


Ami a nevezési díjakat illeti, ha az adott ló gazdája befizeti a pénzt, de az állat mégsem tud részt venni a futamon, az összeg nem jár vissza, legyen az ok bármi. Mikóczy Zoltán azt mondja, ez nem túl nagy pénz, hiszen egy-egy versenyre 2,5 ezer font (800 ezer forint) a nevezési összeg, inkább az fáj neki és csapatának, hogy a telivér ilyen állapotba került.  

A magyar versenyló május elején kezdett el sántítani, ezért le kellett mondani a május 23-i, Haydock Park-i futamot is. A hónap elején még abban reménykedett a telivérről gondoskodó néhány ember, hogy a ló hamar lábra áll, ám azóta sem jött rendbe a probléma.

"Dózi" vérképét naponta ellenőrzik, hogy a gyulladás ne terjedjen tovább, de az igazi áttörést talán az a napokban elkészülő röntgenfelvétel teheti meg, amely segít kideríteni a szakemberek számára, hogy milyen állapotban van a mén lába. Overdose ugyanis patairha-gyulladást kapott, ráadásul rövid időn belül mindkét mellső lábában észlelni lehetett a gyulladást. Azt nem lehet tudni, hogy mi idézte elő a betegséget.

A sikeres kezelés érdekében a ló gyulladáscsökkentő gyógyszereket kap, illetve diétára fogták, amitől közel 50 kilogrammot fogyott.

"Le vagyunk törve a történtek miatt, de nincs mit tenni, ez a szomorú valóság. Az a helyzet, hogy a patairha-gyulladás alattomos betegség, ezért bármi megtörténhet: előfordulhat, hogy egy-két hónap alatt helyreáll, de sajnos az is benne van a pakliban, hogy véget ér egy gyönyörűen induló karrier" - nyilatkozta Mikóczy Zoltán.

A telivér gazdája azért mindennek ellenére bizakodó, hiszen "Dózi" már ráállt a fájós lábaira, ami azt jelenti, hogy ha ez így megy tovább, a hétvégén végre kimehet a boxából - közölte Mikóczy.

A futtató minden esetre még idejében levédette az Overdose "márkanevet", ami többek között energiaital, de akár takarmány név is lehet a jövőben. Konkrét lépéseket azonban nem tett még az ügy érdekében, és mint mondja, őt sem kereste meg senki ezzel az ötlettel.

 

 

Vásárlási kalauz a Nagy-Britanniába utazóknak

 

Szóljon hozzá!

 

Megosztás:

Ajánljuk még:

Mit ígér Gucci, Prada és Dolce&Gabbana őszre?

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

BRIT TÚRA

 

Nagy-Britannia legjobb fürdői

Az Egyesült Királyságban az egészségturisták is megtalálják a számításaikat.

Legfrissebb

Azerbajdzsán

Azerbajdzsán

Milliárdokért vett ingatlant az elnök 11 éves fia

Az egyetem alatt biztos nem kell majd kollégiumban laknia.

Atombiztos

Atombiztos

90 millió forintot ért a brit bunker egy internetes vásárlónak

Bő 90 millió forintért kelt el egy atombunker Nagy-Britanniában internetes árverésen.

Meglepetés

Meglepetés

Chevrolet Camarót kapott 16. szülinapjára az amerikai tini - videó

Hagyományos ajándékok helyett egy Chevrolet Camaróval lepte meg 16 éves fiát egy amerikai család.

Pokerdoboz
Hogy állnak a cápák?

Hogy állnak a cápák?

Isildur1 visszatért, de Hastings-zel ezúttal sem bírt. Dwan újabb milliós profit után, végre visszanyerte ellene elbukott bankrollját.

Top5