A kifutón kezdte, a vörös szőnyegig jutott a szépségikon

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Pataki Ági neve sokatmondó és nemcsak a 70-es, 80-as évek tinédzserfiainak számára. A ma producerként tevékenykedő exmodell, akivel New York-i filmbemutatója kapcsán beszélgettünk, azt mondja, hogy szinte mindenben sikeres volt az életben, amibe belevágott. Bár a konyhában közel sem mozog otthonosan, a vörös szőnyegen már annál inkább.

A magyar divattörténet kevés olyan maradandó jelenséggel dicsekedhet, mint Pataki Ági, akivel a Hunky Blues című dokumentumfilm tengerentúli bemutatója kapcsán találkoztunk. A már inkább üzleti és filmes sikereivel kitűnő egykori modell néhány világhírű pályatársával ellentétben soha nem küzdött viselkedési problémákkal, és hiányzó, vagy éppen túltengő kilóival sem sikerült a címlapokra kerülnie, de azért érdekes sztorival az ő élete is jócskán szolgál.


Pataki Ági és férje, Kovács Gábor


Ilyen a Kálvin tér forgalmát és a férfiúi fantáziát egyaránt serkentő Fabulon-reklám, amelyet tervezett lebontásakor a Mentsük meg Pataki Ágit! mozgalom eredményeként végül megőriztek az utókor számára, és műemléki felügyelet alá helyezték.

Az Üvegtigristől New York-ig

A ma már inkább a filmes kamerák világában élő Pataki Ági azt mondja, semmi előjele sem volt annak, hogy mintegy 20 évnyi modellkarrier után a filmes pályán köt ki. "Soha nem voltak ilyen ambícióim. Igaz, fiatalkoromban szinte kötelességemnek éreztem, hogy minden magyar alkotást megnézzek, ami az akkori fiatalságnak a sajátossága volt" - mondta.

Arra a kérdésre, hogy akkor mégis hogyan sikerült a nem kifejezetten nőies produceri pályán landolnia, nemes egyszerűséggel annyit válaszol: egy véletlen folytán. A volt modellt, férjét, Kovács Gábort és Kapitány Iván rendezőt Rudolf Péter kereste meg egy forgatókönyvvel, egész pontosan az Üvegtigrissel. A színművész azt ajánlotta, csinálják meg együtt a filmet, igaz, cégük, a Filmpartners akkor még csak reklámfilmes múlttal rendelkezett.

"Elolvastuk és halálra röhögtük magunkat" - emlékszik vissza Pataki, hozzátéve, hogy a harmadik rész, amelyet most nyáron kezdenek el forgatni, legalább ilyen hatással volt rájuk. "A tudatlanok bátorságával vágtunk bele. Jól tettük. Iszonyatosan nehéz volt, először nem kaptunk állami támogatást, aztán mégis". A végeredmény és a film sikere már filmtörténelem, legalábbis Magyarországon, ami meghozta a kedvet a folytatáshoz.


Semmi előjele sem volt annak, hogy a filmes pályán köt ki


"Ma már két szekciónk van a cégen belül, reklám- és játékfilm, igaz ezzel a Forgács-alkotással elkészítettük a harmadik dokumentumfilmünket" - tért ki a producer tevékenységi körükre. "A férjem az, aki mindent felügyel, míg én a financiális háttér megteremtésén munkálkodom. Mindemellett részt veszek a kész filmes termékek piacra helyezésében, forgalmazásában" - ecseteli Pataki Ági, aki az Erasmus-díjas Forgács Péterrel a közös munka sikerét a múlt héten aratta le New York-ban és Wasinghton-ban.

A Hunky Blues a New York-i magyar évadra készült dokumentumfilm, amelyet a New York-i Magyar Kulturális Évad keretében mutattak be az alkotóval a MoMÁ-ban (Museum of Modern Art). "A film az amerikai magyar bevándorlók életét és munkavállalását dolgozza fel az előző század elejétől a második világháborúig, de a film legalább olyan izgalmas a befogadó ország szemszögéből is, mint a mienkből".

Volt már ennél sokkal keményebb időszak is

A reklámfilmek készítését Pataki Ági üzleti tevékenységnek tartja, ebből profitálnak, tartják el magukat és nagyon sokszor ebből finanszírozzák az utóbbit is. Míg a játékfilm készítés kulturális misszió. "Nem mondom, hogy minden film veszteséges vagy nullszaldós, hiszen az Üvegtigris például profitábilis vállalkozás volt. Az már egy brand, rengetegen nézték meg, nagyon jók a DVD eladási eredményei is - az óriási feketepiac ellenére" - árulta el Pataki Ági.

Az alkotói filmeknél a nullszaldó is nagyon jó eredmény, teszi hozzá, beismerve, hogy a szponzorpénzek mellett valamennyit a saját tőkéjükből is rendszeresen belefektetnek a produkciókba.
 
A filmekre egyébként minden fillért nehéz behozni, mondja. Nincs olyan film, ahol biztos számokat tudnának mondani, prognosztizálható lenne a bevétel, de ugyanúgy azt is nehéz megjósolni, hogy az alkotói filmek milyen nemzetközi karriert képesek befutni. Ez utóbbi például attól is függ, hogy akkor éppen milyen filmek jelennek meg nemzetközi piacon. Nagy a verseny az állami támogatásokért és a szponzorációért egyaránt. Van egy fajta hierarchia, ha valaki nemzetközi sikereket ért el, nagyobb eséllyel kap támogatás a következő projektjéhez, mint egy elsőfilmes.

A válság persze itt is érezteti hatását. Egyre kevesebb film fog készülni. A szponzorációs lehetőségek határozottan csökkennek, vannak cégek, amelyeket nem érint a válság, viszont sokakat nagyon is, ide be sem érdemes kopogtatni, mondja.

Ilyenkor kisebb, átdolgozott költségvetéssel igyekeznek kompromisszumot kötni, ha nem megy, elnapolják a filmet. "Néhány évig még biztosan eltart ez az állapot, de hozzáteszem, volt már a magyar filmgyártásban ennél sokkal keményebb időszak is".

A legnagyobb költséget a technika, vagyis a nyersanyag, kamera, világítás, díszlet jelenti. A színészek gázsija sajnos szintén nagyon megterheli a költségvetést, pedig nemzetközi összehasonlításban azok nevetségesen alacsonyak. Az Üvegtigrisben ez nagyon komoly összeg, hiszen hat főszereplő van, akik állandóan jelen vannak.

"Producerként rettenetes érzés, hogy alkudoznunk kell, amikor az ember tisztában van azzal, hogy az adott színésznek többet kéne fizetnie, de nem teheti, hiszen a produkció költségvetése nem bírná el".

Pataki Ági azt mondja, a szakmájától függetlenül - a férjével ellentétben - képes hétköznapi emberként végignézni egy mozifilmet. "Annyiban fertőzött csak meg a munkám, hogy elnézőbb lettem a hibák, sutaságok iránt, ugyanakkor nagyon szigorú lettem az értéktelenséggel szemben. Nem bírom, ha egy film semmit sem mond és gagyi. És persze többre értékelem a nem csupán szórakoztatni vágyó filmeket.

 

1.  A kifutón kezdte, a vörös szőnyegig jutott a szépségikon
2.  A minőség visszatérő motívum az életében

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5