200 millió forintos pezsgőskupak

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Maestro néven új pezsgőnyitási eljárást tervezett az Alcan Packaging cég. Azt ígérik, hogy az alumíniumkarral továbbra is pukkanás kíséri a nyitást, viszont ha úgy tartja kedvünk, felrázás után egyetlen mozdulattal szabadon ereszthetjük a buborékos italt. A fejlesztés három évet és egymillió dollárt, vagyis 203 millió forintot közel vitt el.

Miközben a borosüvegek esetében már végbement egy kisebb forradalom, és a rövid időn belül elfogyasztásra szánt boroknál már sok helyen csavarzárat alkalmaznak, a pezsgők esetében a mai napig körülményes az üveg kinyitása. Ennek is megvan az előnye, hiszen pezsgőt általában ünnepekkor bontunk, és a hosszas előkészület egyfajta szertartás a kristálypoharak összekoccanása előtt.

Az Alcan Packaging tervezői azonban úgy gondolták, hogy a piacon lesz igény a könnyen nyitható palackokra is. Maestro néven egy olyan nyitási technológiát terveztek, amivel állítólag megmarad a jól ismert pezsgősüveg-pukkanás, mégis egy mozdulattal, egy alumíniumkar segítségével eltávolítható a buborékokat az italban tartó zárókupak.


Ergonómikus kialakítás, tetszetős külső


A fejlesztésről Bruno de Saizieu, a vállalat kereskedelmi igazgatója elmondta, hogy a nyitást kísérő pukkanást mindenképpen meg akarták őrizni. "Amikor először próbáltuk ki, kinyílt az üveg, de a hang elmaradt." Később, mint mondta, ezt is el tudták érni. "A nők, az éttermek és  a repülőgépeken dolgozó felszolgálók üdvözölni fogják a fejlesztést, és persze mindenhol ajánlott, ahol biztonságra és gyorsaságra törekednek" - tette hozzá.

Az egymillió dollárt felemésztő kutatás után a terméket most a Duval-Leroy pezsgőin tesztelik. A pezsgőgyártó 2000 palackot gyártatott le a legfinomabb pezsgőivel töltve, amiket a Maestróval zárják le.

A Maestro egy műanyag kupakból áll, ezt feszíti fel az alumíniumból készült nyitókar, ezeket pedig számos anyaggal, például bőrrel vagy textillel is bevonhatják. A pezsgősüveg műanyag kupakkal való lezárása miatt már most ellenkezik némelyik kritikus, de valójában csak a végeredmény számít.

A gyakorlatban derül ki ugyanis, hogy a három évig tartó fejlesztés milyen állapotban tudja megőrizni a Duval-Leroy pezsgőit.

Ha beválik az új termék, valószínűleg akkor sem cseréli le teljesen a most megszokott palackzárási módszereket. Egyelőre nem tudni, a gyártó milyen áron dobná piacra a Maeestrót, vagy hogy a gyártás mekkora költséget emészt fel, de még ideális esetben is lesznek, akik a régi, jól bevált módszerek mellett maradnak.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5