Deluxe főoldal

Milliós üzlet a versenylovakkal való fedeztetés

Tar Zsuzsanna

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Ahhoz, hogy egy csődőrből hivatalosan is elismert fedezőmén váljék, több kritériumnak is meg kell felelnie. Kötelező a jó versenyforma, a kiváló teljesítmény és a szép külső sem éppen hátrány. Magyarországon egy fedeztetés 150 ezer forintnál kezdődik, de Angliában elérheti a 31 millió forintot is.

A versenylovak életében általában, ha a jó szerencse is úgy kívánja, eljön a pillanat, amikor befejezik a pályafutásukat és elérkezik egy nyugodtabb, kiszámíthatóbb időszak. Természetesen tényészmén nem lehet bármilyen lóból, legalábbis nem minősített. A miértekre és a hogyanokra Hesp József, a Nemzeti Lóverseny Kft. versenyintézőségi tagja válaszolt a Deluxe-nak.

kincsemlonevelde.hu
A hibátlan küllem mellett a származásnak is makulátlannak kell lennie


Ahhoz, hogy egy telivérből jó tenyészmén váljék, az állatnak egy úgynevezett "hármas követelménynek" kell megfelelnie: versenyforma, küllem, származás. A versenyforma a ló versenyképességét, szívósságát, kitartását, lovagolhatóságát és kezelhetőségét jelenti. A küllem többek között a jól ívelt, izmos nyakat, szabályos lábakat, a hosszú, magas mart, jó kötést foglalja magában.

A származás már egyértelműbb, hiszen az a ló felmenőit, genetikai örökletességét jelenti, aminek rendkívül fontos utánajárni, hiszen hiába a jó teljesítmény, ha az apajelöltnek több egészségügyi problémája is van. Talán nem is gondolnánk, de a fedezőméneknél főleg az "anyai család számít", ezen az ágon kell sikeresebbnek lennie, vagyis fontos, hogy az adott mén anyja, nagyanyja és dédnagyanyja milyen "minőségű" ivadékokat adott. A profi tenyésztő a tenyészkancájához megfelelő mént keresi, amelynek vére "felpezsdítheti" a leendő csikót, javíthat az állat testalkatán, járásmódján, természetén.

De hogy egy telivér hivatalosan is fedezőménné váljon, arra több bizottságnak is rá kell bólintania. Ilyen a Magyar Méneskönyv Vezetősége, a Magyarországi Galopp Versenyló Tenyésztők Egyesülete, az Ügetőtenyésztők Országos Egyesülete (ÜTOE), valamint az OMMI Lótenyésztési Osztálya.

A fedezőménekkel szemben felállított követelmények általában minden országban eltérőek, de a legtöbb helyen az a fontos, hogy a ló kiváló helyezéseket érjen el a rangosabb versenyeken, legyen távbíró, jól idomítható és a termékenyítése is eredményes legyen.  

A leghíresebbek

Ami a legemlékezetesebb telivéreket illeti, Buccaneeré az első hely, aki a magyarországi telivérek és félvérek tenyésztésére számos ivadékon át a legelőnyösebb befolyással volt és van. Buccaneer az 1860-as évek egyik "sztárja" volt, kiváló versenyló, aki átkerült Magyarországra. "Kortársai" között van Cambuscan, Kincsem apja. Elkerülhetetlen megemlíteni a csodalónak nevezett Ribot, Northern Dancert, Seabiscuit-et vagy Hyperiont.

lovasok.hu
Imperiál és első számú lovasa, Németh Ferenc


Szintén ide sorolható Caissot, az angol import telivér, aki Intermezzo apja. Intermezzo nemzette Imit, a szintén sikeres versenylovat, aki azonban egy sérülés miatt hamar abbahagyta a futamokon való részvételt, viszont ő lett Imperial apja.

Imperial, a "pompás mén" 1960. február 14-én született a kisbéri ménesben. Bár a hozzáértők eleinte csak kritizálták, már az első versenyeken rácáfolt a kinézetét illető babonára. Imperiál 1962 és 1964 között Magyarországon veretlen maradt, és megnyerte az Osztrák Derby-t, a Szocialista Országok Nagydíját és az Ausztriai Díjat. Legnagyobb sikere egy második helyezés a Baden-Badeni Nagydíjon. Háromévesen Baden-Badenben második lett, ugyanis egy angol telivér, Espresso győzte le.

Ez olyan nagy siker volt, hogy 1963. őszén meghívást kapott a világ 11 legjobb lovának megmérettetésére Washington D.C.-be, ott hetedik helyezést ért el.

Versenyzői pályafutásának befejezése után elkezdődött nagyszerű tenyészkarrierje. A Wikipedia.org szerint a csődör azonban "válogatós" volt, a szürke kancákat kedvelte leginkább, ám azokból kevés van a telivérek között. Így sokszor megesett, hogy fedeztetéskor - egyfajta afrodiziákumként - szürkével kecsegtették, majd a döntő pillanatban a kijelölt kancát tolták elé. A legendás Imperiál 1989-ben Kerteskőn pusztult el. Az egész nemzet gyászolta.

 

1.  Milliós üzlet a versenylovakkal való fedeztetés
2.  Híres kancák

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5