730 ezerért lehetünk hajótöröttek

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Exkluzív ajánlattal állt elő az Angsana Velavaru, az Indiai-óceán egyik szigetén található hotel. Ezentúl nemcsak a szigeten, hanem a nyílt vízen is bérbead házakat, az óceán közepén már hétszázezer forintért is magunkra hagynak.

A Velavaru-sziget a Maldív-szigetek déli Nilandhe Atolljának része, itt működik az a hotel, ami a paradicsomi hangulat mellett most más élményekkel is gazdagítani kívánja a vendégeit. Aki megunta a korallzátonyok látványát, vagy szívesen merülne el gondolataiban az óceán közepén, azoknak úgynevezett InOcean villákat szerelnek fel a szigettől egy kilométerre, a nyílt vízen.


A szigettől egy kilométerre kínálnak szállást


Összesen 20 InOcean Villa, 11 Premier InOcean Villa és 3 Sanctuary InOcean Villa várja a látogatókat, ez utóbbit a jógagyakorlatokra és az egyéb szellemi elmélyülésekre tervezték. A házak 175 és 290 négyzetméteresek, panorámakilátás nyílik belőlük az óceánra, és a teljes magányt és elzárkózást érzését nyújtják a vendégeknek.

A kétszintes villákat terasszal, 21 négyzetméteres medencével, és a víz fölött hintázó függőággyal szerelték fel. Ha meguntuk az egyedüllétet, a hotel kiküldhet hozzánk masszőröket, esténként pedig meglátogathatjuk az Azzurro nevű olasz éttermet.

Néhány perces hajóútra a háztól található még koktélbár, spa és gyermekklub, de megtanulhatjuk a maldív curry elkészítésének módját, vagy merülhetünk szakképzett oktatókkal is. A korallokról is számos előadást és gyakorlati bemutatót hallgathatunk meg.

A Tropical Locations iroda jelenleg egy 7 éjszakás utazást kínál reggelivel és repülőúttal 2245 fontért, vagyis 730 ezer forintért.

Aki a luxust a hajótöröttek magányával kombinálná, de kihagyná a megmentőkre várók kétségbeesését, annak bizonyára jó választásnak tűnik az InOcean. Partifüggőknek semmiképpen sem ajánlott.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5