Idén kopottabb lesz a cannes-i filmfesztivál

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Kevésbé lesz fényűző az idei Cannes-i filmfesztivál a gazdasági válság miatt. Kevesebb vendég érkezik, számos partit meg sem rendeznek, a legfelkapottabb szálloda azonban már februárban megtelt, és a világ legdrágább lakosztálya is foglalt.

A luxus és a gazdagság szimbólumává vált fesztivál szervezői a recesszió miatt nemcsak a partik, hanem az elegáns vacsorák költségvetését is csökkentették.

A Vanity Fair nem rendezi meg hagyományos, valóságos sztárparádéként számon tartott nyitópartiját, ahol rendszerint mindenki ott van, aki számít. Lemondta promóciós estéjét a L’Oreal is, és a Jimmy’z nevű VIP night klub bulijai sem lesznek olyan fényűzők, ugyanis a szórakozóhely elvesztette két szponzorát, a Fendi divatházat és a Swarovskit.


A Martinez Hotel kilátása Cannes-ban


A világválság a francia Riviérára és Cannes-ra is hatással van, mondta Michel Chevillon, a cannes-i szállodák szervezetének elnöke. A cégek kevesebb embert delegálnak, kevesebb időre. Az emberek félnek, hogy árt az imázsuknak, ha olyan helyen mutatkoztak, amely a vagyonnal és a gazdagsággal hozható összefüggésbe.

Valószínűleg nem fognak megjelenni azok a színészek és színésznők sem, akiknek filmje nem szerepel a fesztiválon.

Jacques Dessange, a fesztivál hivatalos fodrásza csak 15 emberrel fog dolgozni az idén a szokásos 20 helyett. A jachtbrókereknek sem ez lesz a legjobb éve, a hajóbérlés iránt elég kicsi a kereslet.

A vendégeknek le kell mondaniuk néhány gasztronómiai élvezetről is, a partikon, amelyeket egyáltalán megtartanak, libamáj helyett hagymatortácskák, pezsgő helyett bor szerepel majd a menüben.

A régió szállodáinak 70 százaléka befagyasztotta az árakat, pedig a fesztivál idején a hagyományos tarifák többszöröséért kelnek el a hotelszobák. A szállodák olyan kedvezményekkel szeretnének vendégeket fogni, mint a korlátlan interenet-hozzáférés, az ingyenes reggeli vagy a kedvezményes időszakok bevezetése a bárokban.

Válság ide vagy oda, a Cannes legfelkapottabb szállodája, a 412 szobás Hotel Martinez már februárban megtelt. Az art deco stílusú szállodában lakik majd Aishwarya Rai indiai színésznő is. Lefoglalták a híres, napi 10 ezer dollárba (2,3 millió forintba) kerülő penthouse lakosztályt is, amiért a fesztivál idején naponta 47 ezer dollárt (10,7 millió forintot) kérnek el. Ilyenkor ez a világ legdrágább hotelszobája.

A 185 négyzetméter alapterületű, négy hálószobás, márványkáddal és plazmatévével felszerelt luxuslakosztály teraszán privát spa található, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a Földközi-tengerre.


Bizonyos vélemények szerint azonban egyáltalán nem baj, hogy kevesebb luxus övezi majd az idei filmfesztivált, mert így végre ismét a lényeg kerülhet a középpontba, ami nem más, mint a filmművészet.

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5