A teakészítés Japánban nemcsak művészet, hanem filozófia is, a teaművészet gyakorlása pedig életforma, aminek elsajátításához évtizedek kellenek. A tradicionális teaművészet ágai közül az Urasenke iskola nyitotta meg kapuit a külföldiek előtt, így ma ez a legismertebb és legnépszerűbb irányzat. A japán teaszertartásról Dr. Sen Genshitsu nagymester tartott előadást Budapesten.

A nyugati teafogyasztók egy része a kellemes beszélgetés, a hideg elleni védekezés vagy a kávé alternatívájának tekintik a teát, és sokszor nincsenek is tudatában annak, hogy mit isznak, esetleg soha nem láttak valódi tealeveleket. Ezzel szemben Japánban a teakészítés komplex művészet, filozófia és életforma, a teaivás pedig ünnep, amelyhez szigorú szabályok szerinti előkészületek és tudás szükséges.

A Tea Útja

A teaivás szertartása és a teakészítés művészete mintegy 1300 évvel ezelőtt került Kínából Japánba. A Chado, vagyis a Tea Útjának gyakorlata, a 16. században élt mestertől, Sen Rikyutól származik.



A teaművészet, japánul Chadō, a tea készítésének, felszolgálásának és elfogyasztásának egy olyan szisztematikus módszere, amelyben számos művészet és filozófia egyesül és ötvöződik egymással, mondta Kontor Kornélia teaművész, a Magyarországi Japán Tea Egyesület egyik vezetője.

A japán teaművészetnek három nagy ága van: az Omotesenke, az Urasenke és a Mushakoujisenke. Ezen iskolák közül egyedül az Urasenke nyitotta meg kapuját a külföldiek előtt. Dr. Sen Genshitsu nagymester, aki Sen Rikyu 15. generációs leszármazottja, ösztöndíjat alapított a 2. világháború után, hogy ezzel lehetővé tegye évente 5-10 külföldi számára a teaművészet elsajátítását.

Az életelixír

A nagymester egyben professzor, egyetemi oktató, filozófus és ENSZ-nagykövet is. 2005-ben átadta fiának a Kiotóban található Uraseneke Teaakadémia vezetését, ő maga pedig azóta a tea világszintű ismertetésével, népszerűsítésével, diplomáciai kapcsolatok ápolásával foglalkozik.

A chadō során használt matcha, azaz a zöld teapor nem más, mint a teacserje pörkölt leveleiből készült őrlemény. Ezt forrázzák és verik habbá, amelynek végeredménye egy zöld, kesernyés illatú ital, amely elsőre igen szokatlan vizuális- és ízélményt jelenthet a filteres teákhoz szokott kísérletezőknek. (A szálas zöld teának is van külön szertartása, azonban a sencha készítése némiképp egyszerűbb és rövidebb is a matcháénál).

A rendkívül egészséges ital gazdag B és C vitaminban és a méregtelenítésért felelős karotinban, mondta budapesti előadásán a 85 éves nagymester. Erre az ő állapota a bizonyíték: ránézésre letagadhatna 20 évet, ezenkívül nem visel szemüveget, kitűnően hall és minden foga ép. Egész életében zöld teát ivott és állítása szerint már "zöld vér folyik az ereiben".

Helyszín és eszközök

A teaszertartás helyszíne a japán otthonok központi részét jelentő tokonoma. Általában egy kalligráfia és egy virágkompozíció található itt. A Tea Útja szerint fontos, hogy a szertartás természetesnek ható környezetben történjen, így a virág elhelyezésénél például a legfontosabb elv, hogy az adott növények a természetben is megtalálható módon legyenek kiállítva. A vendég azonnal tudja az ilyen szintű figyelmességből, hogy milyen szívvel is fogadják.



A házigazda feladata, hogy beszerezze a szertartáshoz szükséges eszközöket, a vizet, a teát és az édességet, mesélte Dr. Sen Genshitsu. A teakészítés művészete nemcsak a férfiak kiváltsága, hölgyek is gyakorolhatják.

A teaszertartás eszközei - a fül nélküli teáscsésze (chawan), a teát tartalmazó edény (chaire, vagy natsume), a teamerítő kanál (chashaku) önmagukban is értékes műalkotások. Minden mester saját motívumokat használ. Dr. Sen Genshitsu szimbóluma például a teknősbéka, amely 10 ezer évet jelent.

Az edényeket egy négyzet alakú kendővel, a fukusával törlik meg. Ezt a hagyományt mintegy fél évezrede, a keresztény misék szertartásaiból vették át. A tisztítás természetesen szimbolikus, és a gondolatok megtisztítására is utal A férfiak lila, a nők piros kendőt használnak erre a célra.

A zöld tea szertartása

A teaszertartásnál nem szabad lépésekben gondolkozni, hiszen több százféle teakészítési mód létezik. Ha mégis össze akarjuk foglalni a szertartás menetét, akkor az a következő részekből áll: a tea készítője minden eszközt előkészít, utána elkészíti a teát, felszolgálja a vendégnek. A vendég ezt elfogyasztja, a végén pedig a teakészítő mindent visszarendez az eredeti állapotba, hogy a következő vendég érkezésekor minden készen álljon.

A szertartásra érkező vendégek először megtekintik a tokonomát, megcsodálják a díszítőelemeket, majd a vendéglátó által kijelölt helyükre mennek. Aki elfoglalta a helyét, legyezőjét maga mögé teszi. A vendéglátó a tatamin járva a lábát csúsztatja, amely szokás az örökké éber szamurájok járásával hozható összefüggésbe. Trappolni, illetve a tatami vászon szegélyére lépni a vendégeknek sem illik, a vendéglátó számára pedig kimondottan tilos.

A házigazda feladata a tea készítésén túl a jó hangulat megteremtése, s annak fenntartása az összejövetel végéig. A teaszobában zajló beszélgetések általában a kertről (az ott található növényekről), a teaházról, a teaszobáról és az eszközökről szólnak, amelyek egyedi műalkotások.

A szertartás végén a házigazda segítője visszaveszi a vendégektől az eszközöket. A házigazda nem teázik a vendégekkel együtt, az ő feladata az, hogy kiszolgáljon, ez teljes figyelmét leköti.

A térdelés egyébként nem előírás, oszlatta el a kevésbé fitt nyugatiak körében keringő tévhitet a nagymester, viszont egyenes háttal kell végezni a szertartást.

"A zöld teával érintkezve eggyé válunk a természettel" - mondta a nagymester. "A Tea Útja lehetőség arra, hogy találkozzunk a szívünkkel, és a nyugvópontokat stabilizáljuk magunkban".

 

 

 

Szóljon hozzá!