luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
35 millió forintért alakították át a nőt, aki így sem elégedettCímkék: Brand New You, mellműtét, plasztikai műtét, RDF, átalaktás Az Egyesült Államokban futó Brand New You című átalakító műsorban 35 millió forintért alakították át az egyik résztvevőt, Nicola Strattont. Az angol nő teljesen új külsőt kapott, de öröme nem tartott sokáig, a bal mellébe helyezett implantátum egyszerűen felrobbant. ![]() Nicola a műtétek előtt és után A Boltonban élő, légiutas-kísérőként dolgozó, 35 éves Nicola úgy érezte, hogy borzasztóan kövér, kicsi melle, nagy az orra, eláll a füle, széles a csípője, csúnyák a fogai és még szemüveges is. Öregebbnek néz ki, mint amennyi, és már nem mer levetkőzni a férje előtt sem, állította. Így amikor meglátta a hirdetést az újságban, hogy egy amerikai csatornán fut a Brand New You című műsor (egy extrém testi átalakításokra szakosodott show), rögtön jelentkezett. Amikor a műsor producerei figyelmeztették, hogy a beavatkozások nagyon fájdalmasak, Nicola nem hátrált meg. A 110 ezer fontos (35,6 millió forintos) műtétsorozat alatt átszabták Nicola orrát, szemét, füleit, homlokát, állát, melleit, hasát, hátát, csípőjét, így most egy olyan nő, aki után megfordulnak az utcán. Lézeres műtéttel hozták helyre a szemét és egy 22 ezer fontos (7,1 millió forintos) fogászati beavatkozáson is átesett. Nicola ruhamérete egy számmal csökkent, elkezdett magas sarkú cipőt hordani, és később a haját is átfestette szőkére. De nem volt felhőtlen a boldogsága, mert a szülei úgy érezték, ez a nő már nem az ő kicsi lányuk. Férjével, Kirkkel megromlott a házasságuk és hat héttel a műtétek után véget ért a kapcsolatuk. A megerősödött önbizalom elszállt, amikor a Nicola bal mellébe ültetett implantátum "felrobbant" és elmondása szerint úgy nézett ki, mint egy leeresztett lutfballon. Az amerikai orvos, aki a műtétet végezte, 10 évnyi garanciát vállalt az implantátumra, és nem értette hogyan történhetett meg ez a szerencsétlen eset. Csupán annyit tett még hozzá, hogy mindenkinek, aki aláveti magát egy ilyen beavatkozásnak, 4 százalék az esélye egy hasonló balesetre. Nicola kétségbe van esve, mivel a mellei nem egyformák, attól fél, hogy elveszíti a nőiességét, vagy hogy a másik mellében szintén felmondja a szolgálatot az implantátum. A műtét és a kórházi ellátás 5 ezer fontba (1,6 millió forintba) kerül, de nincs ennyi pénze. Amikor a férje megtudta mi történt, azonnal jelentkezett, mert aggódott feleségéért. Eldöntötték, hogy együtt összeszedik a pénzt, és nem az Egyesült Államokban, hanem Angliában végeztetik el a műtétet. Az extrém átalakító műsor készítői (az RDF televíziós társaság) visszautasították a kérését, miszerint fizessék ki az újabb korrekciós műtét költségeit.
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|


















