Nem járt szerencsével a vetkőző golfozó

Király Levente

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Rengeteg érdekességet tartogatott a március második hetében megrendezett, 8,5 millió dollár összdíjazású WGC CA Championship, amely önmagában is a nemzetközi golfidény egyik legjelentősebb versenye. Közel négy év után ráadásul most először volt rá esély, hogy valaki elvegye a világelsőséget Tiger Woods-tól, aki másodjára állt rajthoz tavalyi súlyos sérüléséből való visszatérése után.

Tiger Woods nyolc hónapos kényszerpihenőjének egyik következményeként alaposan megcsappant korábban behozhatatlannak tűnő előnye a hivatalos világranglistán, és a múlt heti szuperversenynek, a WGC CA Championshipnek már úgy vághatott neki, hogy a spanyol Sergio Garcia átveheti helyét a képzeletbeli trónon. Ehhez Garciának nyernie kellett, és egyúttal drukkolni, hogy Woods ne kerüljön a legjobb 27 játékos közé a híres Doral Golf Resortban rendezett viadalon.

A Miami mellett fekvő Blue Monster - Kék Szörny - néven ismert pálya azonban Tiger Woods egyik kedvence, korábban mindig a legjobb tíz között végzett. Ez a sorozata idén sem szakadt meg, így a világelsőség sem került veszélybe - Tiger napról napra egyre jobban játszva fokozatosan jött fel a tabellán, végül a kilencedik helyen zárt.

A sérülése után is remekül játszott

Az áprilisi Masters-re szeretne csúcsformába kerülni, ehhez jó úton halad, hisz remekül ütötte a labdát egész héten. Gurításai azonban nem voltak még elég pontosak, hogy beleszólhasson a győzelemért folyó küzdelembe.

A verseny első napján, csütörtökön négyen is 65 ütésből teljesítették a Kék Szörnyet - ami nevét a rajta fekvő rengeteg vízakadály miatt kapta -, ám a nap sztoriját a svéd Henrik Stenson szolgáltatta, aki példátlan módon alsónadrágra vetkőzve játszott meg egy ütést.

A sztriptíz természetesen nem volt öncélú. Az történt, hogy a harmadik szakaszon egy tóparti saras területre szállt a labdája, amit ő megjátszhatónak tartott, ám ehhez kénytelen volt minden ruhájától megszabadulni.

Összességében nem hozott szerencsét a vetkőzés Stensonnak, aki a nagyon erős mezőny utolsó előtti helyén zárt, de felejthetetlen pillanatokkal szolgáltatott nemcsak a golfrajongók számára.

Forrás: AFP
Kénytelen volt megszabadulni ruháitól

Phil Mickelson is emlékezetes maradt, ám ő a játékával érdemelte ezt ki. Első napon az utolsó két lyuknál egyaránt a greenen kívülről sikerült a bejuttatnia a labdát egy-egy jól sikerült chippel, sokadszor bizonyítva, hogy kivételes tehetséggel rendelkezik a rövid ütések terén.

A hetek óta jó formában golfozó Mickelson az első forduló után is az élen állt holtversenyben, a második napon játszott 66 ütéses körrel pedig már egyedül vezette az exkluzív mezőnyt, amelyben a világranglista első 50 helyezettje mellett az ázsiai, az ausztrál és a dél-afrikai profi versenysorozatok legjobbjai szerepeltek. A szombati harmadik forduló után azonban egyértelművé vált, hogy másnap a győzelmet két amerikai, Mickelson és a fiatal Nick Watney döntheti el egymás között.

Ők ketten négy ütéssel elhúztak a legközelebbi üldözőktől is, ennek ellenére a legkevésbé sem volt unalmas a záró napi 18 lyuk. Annál is inkább, mert Mickelson szombat este sürgősségi ellátásra szorult - kiderült, hogy kiszáradt a szervezete, infúziót kapott és vasárnap folyamatosan energiaitalokat kellett innia játék közben. Szerencsére ez sem zavarta meg, és rögtön két birdie-vel kezdte a napot, megadva az alaphangot egy nagyszerű küzdelemnek, amelyben hétszer változott a vezető személye a 18 lyuk alatt.

Nick Watney - aki szintén remekül kezdte az idényt, már tornagyőzelme is van - nem adta könnyen magát, bár két ütésre nőtt a hátránya, a kilencedik lyuknál egy nagyszerű chip, a tizediknél pedig egy varázslatos eagle segítségével ismét utolérte riválisát. Ezt követően azonban visszaesett, két bogey-t ütött egymás után, a 12-es lyuknál ráadásul remek pozícióban volt, de a green melletti bunkerből csak két ütéssel tudott kiszabadulni.

Ezen a szakaszon Mickelson is hibázott, nagyon rossz pozícióba került első ütése után, amelyből úgy szabadult ki, hogy balkezes ütőjét megfordította, és jobb kézzel ütött vele - az egyedi megoldás működött, de a bogey-t nem úszta meg így sem. A hátralévő hat szakaszon igazi match play párbaj alakult ki, de Mickelson jól őrizte együtéses előnyét egészen az utolsó lyukig, ami a pálya legnehezebbje, és az egész PGA Tour egyik legérdekesebb befejező szakaszának tartják.

A fairway és a green bal oldalát végig vízakadály övezi, ráadásul hosszú a szakasz. A greenen a zászlót úgy helyezték el, hogy szinte lehetetlen a közelébe jutni. Mickelson jobb pozícióban volt, Watney-nak egy nehéz, 9 méteres gurítása maradt, ám a putt remekül sikerült, már épp lendítette volna karját örömében az amerikai, amikor labdája néhány centiméterrel a lyuk előtt megállt. Így Mickelsonnak nem maradt más dolga, mint két gurításból könnyedén befejezni a szakaszt és fogadni a gratulációkat nagyszerű győzelméhez.

Idei második, pályafutása 36. sikerét aratta ezzel Mickelson a PGA Touron, és a CA Championship megnyerésével immár első World Golf Championships trófeáját is begyűjtötte.

Nem mellesleg karrierje legnagyobb pénznyereményével, 1,4 millió dollárral gazdagodott, és ismét feljött a világranglista második helyére, olyannyira megközelítve Tigert, hogy a következő hetek során esélye lesz a világelsőséget is megkaparintani.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5