Megtalálták a világhírű festők ellopott képeit

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Nyolc darab, 22 évvel ezelőtt ellopott, nagy értékű festményre bukkantak holland rendőrök. A képek között Renoir- és Pissarro-alkotások is szerepelnek, amelyek némelyike súlyosan megrongálódott.

Az esetben eljáró ügyészek közölték, hogy három embert letartóztattak. Annyit tudattak a személyekről, hogy egy Dubajban élő 45 éves német férfiról, 62 éves anyjáról és egy 66 éves férfiról van szó. A gyanúsítottak hétfőn állnak először bíráik elé.

Forrás: www.telegraph.co.uk
Jan Brueghel ellopott képe is megkerült

A holland főügyészség weboldalán nyilvánosságra hozott közlemény szerint a rendőrség azután találta meg a festményeket, hogy valaki megpróbálta eladni őket annak a biztosító társaságnak, amely a lopás után mintegy 2,3 millió euró (713 millió forint) kártérítést fizetett ki a károsult képtárnak, a dél-hollandiai Maastricht város Noortman galériájának. 

A közlemény szerint az értékes festmények némelyike súlyosan megrongálódott, amikor a képtolvajoknál volt, már csak azért is, mert többet közülük összehajtogatva őriztek. Szakértőt vonnak be az ügy vizsgálatába annak megállapítására, mennyi most a festmények értéke. 

Arra is kiterjed majd a vizsgálat, hogy hol voltak a remekművek az eltűnésük óta eltelt bő két évtizedben. Hatot közülük az ország déli részén fekvő Valkenburg városkában találtak meg, kettőt pedig a mellette lévő Walem faluban, ahol az egyik gyanúsított lakhelye van. 

Renoiron és Pissarrón kívül David Teniers, Willem van de Velde, az ifjabb Jan Brueghel, Eva Gonzales és Paul Désiré Trouillebert az ellopott, majd most megkerült képek alkotói.



Forrás: MTI - Deluxe Magazin


 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5