276 ezer dolláron áll az első szuperhős képregény licitje

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Már 276 ezer dollárnál (67 millió forintnál) tart annak az amerikai képregénynek az internetes aukciója, amit az első szuperhős képregényként tartanak számon.

10 cent volt az ára
Az egyik leghíresebb amerikai képregényekkel foglalkozó kiadó, a DC Comics által nyomott Action Comics No 1. antológia egyik 1938-as számát bocsátották árverésre.

Ebben az antológiában bukkan fel először az első szuperhősnek tartott, és azóta is töretlen népszerűségnek örvendő Superman. Sok más, azóta is híres karakter például Zatara és Lois Lane is itt kapott először nyilvánosságot.

A képregény akkor mindössze az átlagnak számító 10 centbe került. Az is csak növeli a példány értéket, hogy a címlapon maga Superman látható, amint egy autót emel a magasba.

A Comic Connect, kifejezetten képregény adás-vételre szakosodott internetes oldalon pénteken kezdődött az árverés, amire eddig 43 ajánlat érkezett. Licitálni március 13-ig lehet még.

A nagy érdeklődésnek köszönhetően az oldal a szerencsés leendő tulajdonosnak egy hat hónapos kamatmentes részletfizetési lehetőséget biztosít.

Az oldal tulajdonosa, Stephen Fichler szerint azért is ilyen nagy az érdeklődés, mert a száz megmaradt eredeti példánynak már a 80%-a elkelt.

Ezeket a számokat a képregények Szent Gráljának nevezik a bennfentesek. Fichler meglátása szerint az ár akár 400 ezer dollárig (97 millió forint) is felmehet, de nem lepődne meg a magasabb áron sem.

A február 8-án megrendezett New York Comic Con képregény fesztiválon szintén egy 1938-as Action Comic számot adtak el, a 250 ezer dollárért (55 millió forintért) elkelt képregény volt a kiállítás legdrágábban értékesített példánya.

A második legdrágább képregény a Human Torch hivatalosan második, valójában első száma volt, ami 100 ezer (22,5 millió forintért) lelt gazdára. A harmadik a Pókember első száma volt 90 ezer dollárral (20 millió forinttal).




Forrás: MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5