Van, ahol tilos a Prada táska

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Prada Piton Tote egy igazán elegáns új női táska, biztosan nem jön szembe minden sarkon. Egyetlen üzletben kapható, az ára 730 ezer forint. A neve azért nem angolos (Python), mert Kaliforniában tilos a pitonbőr termékek kereskedelme.

Nem kígyóznak érte a sorok
Ahogy a Saks Ötödik sugárúton lévő luxusüzletének honlapjáról kiderül, hogy az igen különleges darabból legfeljebb három darab rendelhető.

Nem tudjuk, hogy ez a nagy érdeklődésnek köszönhető, vagy tartanak attól, hogy valaki kereskedelmi céllal bevásárol a táskából.

Mindenesetre érdemes sietnie a rendeléssel annak, aki szeretne magának egy ilyet. A már csak ára miatt is igen ritka kígyóbőr táskán arany Prada logó virít, messziről látszik, hogy viselője nem akárki.  

Az elnevezés az angol python szóra rímel természetesen, és annak is megvan a maga oka, hogy az írásmódon változtattak.

Méghozzá az, hogy Kaliforniában tilos a Python bőr (és az abból készült termékek) árusítása, a gyártó pedig nyilván nem szeretne egy vevőt sem elveszíteni.

A Prada Pitone Tote csak a Saks fent említett legnagyobb üzletében kapható, az ára 3000 dollár (730 ezer forint). És nem ez egyébként a legendás üzletben kínált legdrágább női táska.


Csak az újabb termékek között is találunk több mint négyezer dollárba (974 ezer forintba) kerülő, osztrák kristályokkal díszített Judith Leiber kiegészítőt. Emellett néhány krokodilbőrből készített táska ára is megközelíti az egymillió forintot.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5