A hárslevelű izgalmas, autochton magyar szőlőfajta, amely Somlón és Tokaj-Hegyalján mutatja meg, mit tud igazán. Összegyűjtöttük és megkóstoltuk a legjobb példányokat, amiket most a fajta iránt fogékony borrajongók figyelmébe ajánlunk.

A hárslevelűt sokáig mellőzték, a nagy testvér, a furmint árnyékában nem szenteltek neki kellő figyelmet, nyilatkozta egy alkalommal Szepsy István, aki a száraz furmint mellett a hárslevelűnek is új értelmet adott.

Korábban a hárslevelű jobbára csak az édes borok alapanyagául szolgált. Szepsynek két hárslevelű ültetvénye van a Danczka- és a Király-dűlőben. Ez utóbbiból készült a 2006-os dűlőszelektált száraz bor.

Az ültetvény szőlész-borász szemmel nézve tulajdonképpen fiatalnak számít, mindössze 16 éves. A folyamatos, következetes hozamkorlátozásnak és a bakművelésnek köszönhetően e tőkékről származó bor képes megmutatni, milyen egyedülálló tulajdonságokkal rendelkezik a termőhely.

Többen is indulnak a hárslevelűek mezőnyében

A Király-dűlő a keleti Mádi-medence legmelegebb pontja. A szőlő itt virágzik először, itt érik be legjobban és legegyenletesebben, és a fajtára jellemző finom savakat leginkább itt képes megőrizni.

Amúgy nem véletlen, hogy a hárslevelű ilyen jól érzi magát errefelé. Azon ritka szőlők egyike, amely minden kétséget kizáróan autochton, vagyis hazai fajta. Nyugodt szívvel nevezhetjük tehát hungarikumnak.

Ettől persze még a határainkon túl is ismerik, tőlünk délebbre például Lipovina néven fut. Legfontosabb jellemzői között tarthatjuk számon, hogy a késői érésű fajták közé tartozik, óriási nagy fürtöket növeszt (egy-egy fürt mérete akár a 40 centimétert is elérheti), és ha nincs hozamkorlátozás, bizony bőven terem.

A talaj iránt állítólag nem olyan érzékeny, de a tokaji és somlói példák bizonyítják, milyen jól közvetíti a talaj adottságait, itt történetesen a mineralitást.

Kétséget kizáróan hazai

A déli fekvésű területeken érzi jól magát, mivel a fagyot nem szenvedheti, ugyanakkor szárazságra, lisztharmatra, terhelésre hiperérzékeny. Rothadásra viszont egyáltalán nem, éppen ezért kiválóan aszúsodik, ez a magyarázata annak, hogy a furminttal és a sárgamuskotállyal szimbiózisban az aszúk és általában a természetes, édes borok alapját képezi. Bogyói teljes érettségben már a tőkén is mézízűek.

Bár nem lehet egy fajtáról általánosságban beszélni, hiszen minden borvidéken és minden borász kezében másként viselkedik, pár közös nevező azért akad. Itt van például az illata. Leggyakrabban hársmézhez hasonlítják, ezt az illatot tekintik fajtajellegének.

Száraz formában is mézes, fűszeres illattal, borostyánba hajló színnel, déligyümölcsökre, mezei virágcsokorra, szénára, szalmára és csonthéjasokra jellemző ízvilággal szokott felszerelkezni. Tokajban és Somlón értik legjobban a módját, hogyan csalogassák elő legféltettebb titkait.

Nem volt könnyű dolgunk, amikor szétnéztünk a borszaküzletek polcain. Ritka, mint a száraz hárslevelű - akár szólásmondás is válhatna belőle, hiszen a hárslevelűből száraz bort tényleg nagyon kevesen készítenek. De az a néhány, ami mégis napvilágot lát, az egytől egyig nagyágyú: hibátlan, szép, izgalmas bor.

Úgy tűnik, egy kivételtől eltekintve az igazi hárslevelű kézműves kezekben születik. Az itt következő sorrend semmiképpen sem értékítélet, csupán tetszési index.

 

 

 

Szóljon hozzá!