Világszerte ismét karneválok, fesztiválok kínálják a legjobb szórakozási lehetőségeket, megvan tehát az újabb ok a mulatozásra. Velence, Rio de Janeiro, New Orleans, Nizza, vagyis fergeteges utcai partizás azoknak, akik szeretik a tömeget, és meg is tudják fizetni az ilyenkor egekbe szökő árakat. Farsangi körkép a nagyvilágból.
Világszerte ismét karneválok, fesztiválok kínálják a legjobb szórakozási lehetőségeket, megvan tehát az újabb ok a mulatozásra. Ezekből szedtük össze a legismertebbeket és legérdekesebbet azoknak, akiknek nem okoz gondot az ilyenkor megszokott, magasan szabott "karneváli tarifa", vagyis az egekbe szökő hotelárak, vagy a borsos belépők.
Velence, Olaszország
A Velencei Karnevált idén február 14. és 24. között rendezik meg. Az esemény vidám, színes felvonulással kezdődik a Cannareggio negyedben, ahol jellegzetes helyi ételeket is kínálnak. Akkor se lepődjön meg senki, ha útja során ételszobrokkal, esetleg csokoládéból készült műalkotásokkal találkozik. Minden nap 11 órától 20 óráig várja a látogatókat a "Karnevál a sötétben" (Carnevale al buio). A profik szerint a legnevesebb velencei forgatag mellett több más olasz városba is érdemes ellátogatni a kalandvágyóknak.
Egész Európából érkeznek jelentkezők a február 20-i, transzvesztita résztvevőkkel induló Drag Queen nevű versenyre, vagyis inkább showra.
A karnevál egyik legnagyobb és legfurcsább eseményének számító szépségversenyt a Szent Márk téren tartják. A megmérettetés semmiben sem különbözik a hasonló jellegű berlini vagy máshol rendezett összejövetelektől, hiszen pompás öltözetek, boák tömkelege és garantált szórakozás várja a nézelődőket. A buja táncosok mindent megtesznek a közönség elkápráztatásáért.
Február 20-a és 22-e között megválasztják a velencei karnevál legszebb jelmezét is.
Rio de Janeiro, Brazília
A velencei társához hasonlóan híres a Rio de Janeiróban évről évre megrendezett, gigantikus utcai felvonulás is, amit február 20-a és 24-e között rendeznek meg. A látványos ünnepségsorozat egy héten keresztül tart, és egyes becslések szerint több százezer turista érkezik ilyenkor a dél-amerikai országba.
|
| A riói karnevál táncosai órákig rázzák |
A szambaiskolák színpompás felvonulására a résztvevők egész évben készülnek. Szponzorokat szereznek, a kosztümjeiket tervezik, igyekeznek minél különlegesebb jelmezzel előrukkolni, hogy a parádé ideje alatt a zsűri minél magasabb pontokkal jutalmazza őket.
A karnevál 1,7 kilométer hosszú utcája a Sambadron, itt mintegy 60 ezer néző fér el. A parádéra való belépőjegy árai igen borsosak. A fieszta idején ráadásul minden termék ára a megszokott többszörösébe kerül a városban, így a karneváli időszakban ideutazni nem éppen költségtakarékos megoldás.
Olcsóbb jegyekhez már 30-40 ezer forinttól hozzájuthatunk, de aki csak a legjobbal elégszik meg, az akár negyedmillió forintos jegyárral is számolhat.
Mardi Gras, New Orleans, Egyesült Államok
Évente körülbelül 700 ezer turista látogat a pikáns, csípős szószáról híres Louisiana államba.
Délen, a Mexikói-öböl partján télen sem kell nagykabátban buliznunk. A következő hetekben az ilyenkor megszokott 20-22 Celsius fokos hőmérséklet várja a maszkabálozó turistákat.
Az Észak-Amerikában a Mardi Gras hasonló népszerűségnek örvend, mint Európában a velencei karnevál. Hasonló névvel illetik a farsangi mulatságokat Belgiumban, Salvadorban, Kolumbiában, Indiában, Mexikóban, Panamában és a világ még számos pontján, Guatemalától Németországig.
|
| A Mardi Gras királya |
A farsangi szezon utolsó napja után, a húshagyó keddet követően, de pontosan 46 nappal húsvét előtt kezdődő Mardi Gras fesztivál (franciául: zsíros csütörtök) valójában a francia és európai bevándorlók hagyományos karneválja immár több mint 200 éve.
Idén január 26-tól február 24-ig a megszokott útvonalon vonulnak föl a krewe-ok (platós kocsin felvonuló társaságok, klubok, szociális szervezetek) New Orleans belvárosában, így a Napoleon Avenue, a St. Charles Avenue és Canal Street lesz a legforgalmasabb. Természetesen a francia negyed és a Bourbon Street is megtelik helybéli ünneplőkkel és turistákkal.
A legnívósabb szállodák a francia negyedben épültek újjá a Katrina hurrikán után. Ezeknek az ablakaiból lehet a legjobban rálátni az utcákon ünneplőkre.
A tapasztalt utazók azonban tudják, hogy nem szükséges ezekben a drága hotelekben megszállni ahhoz, hogy lássunk valamit a tömegből és a látványos felvonulásból.
A Royal Sonesta, New Orleans Hotel, a Maison Dupuy, a Dauphine Hotel, az Astor Crown Plaza, az Inn on Bourbon Hotel recepcióján is érdemes érdeklődni, hogy melyik függőbalkonról élvezhetjük kényelmesen a fesztivál eseményeit.