luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Kerülik a szemkontaktust a gazdagokCímkék: Egyesült Államok, gazdag, tanulmány Egy egyesült államokbeli pszichológiai tanulmány szerint van összefüggés a szemkontaktus és az anyagi helyzet között. A szerzők szerint a gazdagok általában kerülik az idegen tekinteteket, mert állandóan célpontnak érzik magukat. Valószínűleg már sokakban felmerült a kérdés, hogy a luxusmárkákba öltöztetett modellek miért nem néznek szinte soha a kamerákba, illetve egymásra a magazinok lapjain. Barátságos szempárokkal pedig egyáltalán nem találkozunk, inkább az unott és a semmibe révedő tekinetek uralják a tehetőseknek szánt magazinokat.
A Journal of Psychological Science című szakmai folyóiratban megjelent írás szerint a magasabb gazdasági-társadalmi státusszal rendelkezők hajlamosak arra, hogy egy informális beszélgetés közben izegjenek-mozogjanak, kerüljék a szemkontaktust, és inkább a körmeiket nézzék és piszkálják. Ezzel szemben az alacsonyabb gazdasági-társadalmi státusszal bírók a kísérlet során jobban figyeltek a partnerükre, többet bólogattak és nevettek, és fenntartották a szemkontaktust. A tanulmány szerint a nonverbális gesztusok is ugyanúgy utalhatnak a sokjegyű bankszámlára vagy annak hiányára, éppen olyan hatékonyan, mint az öltözködés vagy az, hogy milyen autót vezetünk. "Ez a tanulmány megerősíti a gazdagokról alkotott sztereotípiáinkat, de újabb kérdéseket is felvet a szegényekkel kapcsolatos sztereotípiákról" - mondta Dacher Keltner, aki Michael W. Kraus professzorral közösen készítette a felmérést. A jelenség oka az is lehet, hogy a gazdagok gyakran bizalmatlanok az idegenekkel szemben, mert állandóan célpontnak érzik magukat. Ha valaki besétál egy gazdagokkal teli helyiségbe, a legtöbb tehetős ember kerülni fogja szemkontaktust és inkább a távolba réved, hogy kivédje a meggazdagodni vágyók, érdekbarátok és egyéb ismerkedni kívánó személyek közeledését. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|

















