Túladagolta luxusóráját a svájci gyártó

Címkék: óra, ékszer, gyémánt, Hublot

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Fittyet hányva a gazdasági válságra olyan karórát mutatott be Svájc egyik leghíresebb luxus óramárkájának készítője, amilyet csak a legnagyobb pénzbőségben képzelhetnénk el. A Black Caviar Bang nevű, gyémánt-túladagolásban szenvedő modellen a drágaköveket vékony fehérarany keret tartja össze, emögött pedig egy bonyolult szerkezet lapul.

A genfi Hublot gyárnak nem új szériája a Big Bang, amelynek már több modellje keltett feltűnést csillagászati árával, pazar kivitelezésével, tékozló anyagkezelésével. A legújabb csillogó-villogó remekmű a megszokott irányzat méltó folytatója, a Black Caviar Bang kifogástalanul illeszkedik az eddigiekhez, hiszen alapvetően hivalkodó, méregdrága és különleges. 

A franciául hajóablakot jelentő Hublot gyár újdonságát úgy készítették el, hogy a fekete gyémántok a lehető legjobban takarják el a fehérarany vázat, amivel azt a hatást akarták elérni, mintha a kövek csak egymás mellett állnának foglalat nélkül. Az óra egyik erőssége a legnagyobb luxusmárkáknál szokásos gyémánt-túladagolás: a modellhez több mint 30 karát fekete színű baguette csiszolású követ használtak fel. A tok alapanyagát 18 karátos fehérarany képezi, amire 322 darab, 25,11 ct tömegű baguette-et illesztettek. A koronára 13 hasonló gyémántot raktak, ami csak 1,7 karátot nyom a mérlegen, a számlapon elhelyezett 179 baguette gyémánt összesen 5,48 karát tömegű. 

A különleges óra különlegesen drága


Egy ilyen ékszerészeti csúcsteljesítmény megalkotása természetesen nem történik egyik pillanatról a másikra, a manufaktúra közleménye szerint a modell több mint 2000 munkaóra alatt készült el. A félezer gyémánt elhelyezésén kívül nehézséget jelenthetett a szerkezet megkomponálása is, hiszen az Hublot a legbonyolultabb óraművet kívánta a fekete kövek mögé rejteni. A cég választása a tourbillon szerkezetre, vagyis a gravitáció-kompenzációs segédkomplikációra esett, amelyet az óraipar egyik legfinomabb mechanizmusaként tartanak számon.

A perctourbillon, amely 60 másodperc alatt fordul meg saját tengelye körül, és a nehézségi erő által okozott pontatlanságokat ellensúlyozza, másodpercmutatóként is funkcionál. A kézi felhúzású szerkezet 148 apró alkatrészből áll, a csapágyakat 24 rubinkő alkotja. Ami igazán meglepő az órától, az az átlag fölötti járástartaléka, a Black Caviar Banget 120 órányi működésre elég energiát raktároz el a rugóházban. Ez a tartalék a számlapon a 10 óránál elhelyezett kijelzőről olvasható le.

Az óra szíja többé-kevésbé meglepő módon nem gyémánt vagy fehérarany, de még csak nem is krokodilbőr, hanem kaucsuk, ám az Hublot logóval díszített fekete szíjat gyémánt-fehérarany csat fogja össze.

A modellt egyébként garantáltan nem fogjuk az üzletek polcain látni, már csak azért sem, mert a genfi cég egyelőre csak egyetlen darabot készített belőle. Azt viszont tisztességesen beárazta, a képzeletbeli cédulán egymillió dollár, mai árfolyamon 225 millió forint szerepelne.



Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5