Doktor vágja a húst a szír boltban

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A keleti ízek szerelmeseinek kedvéért feltérképeztük a főváros egyik szír delikátjának egzotikus kínálatát. Az újbudai üzletben a nagyrészt szíriai csemegék mellett görög, török és egyiptomi finomságokat is találtunk a polcokon. Az üzlet hentese, akit fehér köpenye miatt a törzsvendégek csak doktor úrnak hívnak, számos ínyencséget maga készít.

Nem is olyan régen még a Vásárcsarnok Ázsia-boltja volt az egyetlen hely, ahol a keleti csemegék iránt érdeklődők kedvükre bogarászhattak a számtalan ismeretlen, de vonzó tasak és doboz között.

Ma valamivel könnyebb dolgunk van, ha kínai, japán, török vagy arab fogásokkal akarjuk elkápráztatni családunkat vagy ismerőseinket, akad Budapesten néhány francia, olasz, távol-keleti vagy éppen közel-keleti specialitásokra szakosodott delikát üzlet. 

A Karinthy Frigyes úti szír delikátot Chouman Mohamed Kheir alapította 2001-ben. Az első időben olyan gyér volt a forgalom, hogy már-már attól tartott, mégsem volt jó ötlet a budapesti bolt megnyitása, de aztán sikerült leküzdenie a magyarok állítólagos velük született bizalmatlanságát, és mára már két delikátot is fenntart (a második elsősorban az édesszájúak igényeit igyekszik kielégíteni).

A keleti bőség boltja

Mohamed Kheir egyébként ízig-vérig kereskedő, ugyanis az ősei és a ma élő rokonai mind-mind kereskedelemmel foglalkoztak, illetve foglalkoznak Szíriában. Az első időben főként az itt élő moszlimok tartották el a telezsúfolt kis üzletet, de aztán - a tulajdonos legnagyobb megelégedésére - kiderült, hogy a magyarok le sem tagadhatnák keleti gyökereiket: ösztönösen vonzódnak az egzotikus fűszerekhez, édességekhez, gyümölcsökhöz.

Az élelmiszerbolt árukészlete nagyrészt Szíriából származik, de azért találunk itt görög, török vagy éppen egyiptomi finomságokat is. Többféle datolya közül válogathatunk (kisebb szemű, édesebb vagy óriásira nőtt, lédús, Mexikóból vagy Tunéziából), de természetesen pisztáciából is színes a választék, hiszen Szíria az olajos magvak hazája. Egyedül Aleppóban - amely mellesleg Mohamed Kheir szülővárosa - állítólag egymillió pisztáciafa nő.

Ebből a finom csemegéből rengeteg rafinált keleti sütemény készül. A szír delikátban ezek többsége kézműves termék és garantáltan autentikus. A szírek, mint megtudtuk, éppolyan édesszájúak, mint a magyarok. Szeretik az étkezéseket fügés, mazsolás, gyümölcsös, kókuszos vagy épp pisztáciás csemegékkel zárni, és ha vendég érkezik a házhoz, nem távozhat anélkül, hogy be ne kapna valami édes finomságot a csésze kávé vagy tea mellé. 

Aki sós reggelire vagy uzsonnára vágyik, az is jól járunk a szír csemegeboltban. Akad itt teljes keleti fűszerarzenál, többféle, egyedi fűszerezésű olívabogyó, húsok mellé ajánlott szezámmag-krém, kenyérre kenhető csicseriborsó paszta (más néven humusz), amit a kiváló, az egyszerűség kedvéért csak Józsinak hívott hentes saját kezűleg készít el, akárcsak a római köménnyel és más egzotikus fűszerekkel bolondított kolbászkákat vagy a marha szalámit.

Józsi, a hentesdoktor

A férfi, akit a törzsvendégek doktor úrnak szólítanak fehér köpenye és precizitása miatt, talán meg is érdemelné a doktori titulust, olyan szakszerűen bánik a húsokkal. Sehol ilyen gusztusosan és szabályosan nem tudják felkockázni a borjúlábszárat, amiből aztán fantasztikus pörköltet lehet készíteni.

A csomagolásban kis zacskókba rendezgetett porciókat találunk, ami külön említést érdemel. Ebben a boltban a keleti piacok egzotikus, barátságos, személyes, emberarcú hangulata uralkodik. Még akkor is, ha Józsinak történetesen épp rossz a kedve, hiszen ilyenkor sem felejti el megkérdezni, hogy van a család.

Mohamed Kheirnek saját farmja van Dabas környékén, az állatokat maga neveli a lehető legnagyobb gondossággal és odafigyeléssel. Sőt, a vágás nehéz, ugyanakkor szakrális feladatát is ő maga végzi el. Vásárolhatunk boltjában bárányt, birkát, borjút, csirkét, valamennyi "halal" vágás után kerül feldolgozásra. 

A halal nagyjából ugyanazt jelenti, mint a kóser, és ugyanúgy nemcsak ételekre, hanem cselekedetekre is vonatkozhat.  A halal ellentéte a haram, vagyis az, ami tiltott, ami Allahnak nem tetsző. Ilyen például a sertéshús, az alkohol, főképpen pedig a felebarátaink kárára elkövetett rossz cselekedet. 

Hogy a halal vágás teszi-e, vagy az állatok "természetes étrendje", nehéz kérdés, mindenesetre a szír üzletben vásárolt húsok állaga és íze nem vethető össze az átlagos magyar húsboltokban kapható árukéval. Ha éppen nem friss húsra vágyunk, a hűtőpult tele mindenféle izgalmas felvágottal és számtalan, főleg török eredetű szalámival.

Sajtokban is elég nagy a választék, akárcsak savanyúságból, hiszen vaduborka, citromuborka, vadretek, savanyított padlizsán és még ki tudja mi fel nem lelhető a roskadásig zsúfolt polcon. 

A bolt egyben a vízipipások Mekkája is. Nem csak magát a pipát, hanem a bele való dohányt is beszerezhetjük itt, számtalan ízben.







Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Trendek

Trendek

Wellnessfüggő magyarok?

Felemás évet tudhat maga mögött a hazai turisztikai piac.A szállodák , főleg a wellness, viszont jól teljesítettek.

Hello Kitty

Hello Kitty

Kínában megnyílt az első Hello Kitty étterem

Egy átlagos étkezés 5500 forint körül mozog, foglalni pedig mindenképp időben érdemes.

Van Gogh

Van Gogh

Liz Taylor van Goghja elkelt

10,1 millió fontos áron adtak túl a néhai Elizabeth Taylor hagyatékából kalapács alá került Vincent van Gogh-festményén.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5