luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Fagypont alatti hőmérséklet az elithotelbenMióta számos jómódú turista beleunt a tengerparti semmittevős luxusnyaralásokba, a kalandtúrákat kínáló utazási irodák új célcsoportra, a tehetős utazók pedig egyszeriben kihívásokra találtak. Nagy az érdeklődés az alpesi és sarkköri programok iránt, néhányat magunk is teszteltünk a hidegrázós úti célokból. Az utóbbi években fokozott igény mutatkozik a szélsőséges, esetleg fagyos körülmények közé szervezett utazások iránt. A hideg, de újszerű élményekkel gazdagodni vágyók táborába mi is beálltunk, és a fagyos túrákon szerzett tapasztalataink alapján elmondhatjuk, megérte. A Hotel de Glace Kanada legnagyobb tartományában, Québecben található, Québec Citytől mintegy háromnegyed órás autóútra. A vendégek számára a jéghotel igény szerint a városból főszezonban mentesítő járatot is indít a (januártól márciusig) naponta háromszor, ennek ára mintegy 40 kanadai dollár (7500 forint). Maga Québec méreteit tekintve közel háromszorosa Franciaország területének. Errefelé az emberek Nunavut (kanadai territórium) és az inuitok (vagyis eszkimók) közelsége miatt még az átlag kanadaiaknál is jobban vonzódnak a télhez, a téli sportokhoz és az tradicionális inuit kultúrájához. A helyiek magukénak érzik a jéghotelt is, olyannyira, hogy még céges bulikat is szerveznek oda, vacsorával, diszkóval és dj-vel. Érkezés után Az érkezés után még mindig nem kell végleges döntést hoznunk, hogy vállalkozunk-e a különleges északi élményre, mert a szálloda igen jól szervezetten naponta többször is indít hotelfelfedező mini túrákat. Itt mindenki eldöntheti, hogy elég elszántnak érzi-e magát a jeges kalandhoz. Előfordulhat azonban, hogy a főszezonban minden hely foglalt a jégszállóban, így nem biztos, hogy a szobákat és lakosztályokat láthatjuk, de ilyenkor küszöbről általában egy pillanatra benézhetünk a lakóterekbe. Csomagjainkat egyébként egy külön erre a célra kialakított csomagmegőrzőbe vitték, mondván a szobákban mindenünk megfagyna. A hotelt felfedező mini túrákat a nagyközönség számára is megszervezik. 10-15 dollár ellenében bárki megtekintheti a szálloda 3000 négyzetméteres különleges enteriőrjét és megismerkedhet a szolgáltatásokkal. Egy szezonban 40 ezer látogató kíváncsi a látványra és közel 50 ezren az élményre is.
A hagyományos szállodáktól eltérően itt nem délelőtt, hanem este vehetjük át a szobákat, amik ára 187 és 500 kanadai dollár között mozog (35 ezer forint és 94 ezer forint). Napközben főleg szabadtéri programokat kínálnak, de pihenhetünk, vagy fürdőzhetünk a közeli Auberge Duchesnay vidéki hangulatú hotelben is. Ebben az épületben szolgálják fel a jégszálló vendégeinek a vacsorát és büféreggelit. A Hotel de Glace területén is üzemel egy úgynevezett Nordic Relaxation Area, hatalmas forró vizes dézsával és szaunával, amit mi sem hagytunk ki. Ágyak és ágyneműk Sokan azt hiszik, hogy a földön, vagy valami hóbuckán alszanak a jéghotelezők. Ez persze nem igaz. A jéghotelekben is vannak ágyak, de mindenhol másként vetik meg. A Hotel Glacier ötletét adó, és a világ első jéghotelének hírében álló Jukkasjärviban például a remek szűcsmunkával kidolgozott puha prémeknek is fontos szerepe van. A Hotel de Glace-ben a keményre döngölt jégágyak fakeretesek, és az iglus kalandjainkból már ismert légpolifómok találhatók a takarók alatt. Egy percig sem hiányoltuk a nagy luxusszállodaláncok habos-babos szatén ágyneműit, de nagyon örültünk a polárlepedőnek és profi hálózsáknak, ami mínusz 30 Celsiusig garantált komfortot nyújt. Lefekvés előtt A legnagyobb izgalmakat a lefekvés előtti órák okozzák. Még egy utolsó ötperces szaunázás, még egy utolsó rövidital a bárban, és lassan előkerülnek az éjszakához szükséges cókmókok. A fűtött és kivilágított vizesblokkban tusolók, toalettek, öltözőfülkék sorakoznak. Szinte érezhető az izgalom a vendégek körében. Felidézik az eligazításon hallottakat, és akkurátusan öltözködnek, míg mások ugyanilyen műgonddal vetkőznek. Előkerülnek a combzoknik és testhezálló polar body-k. Mégiscsak mínusz 5 fok lesz. A "túlélő oktatáson" elmondták, hogy a levetett ruháinkat görgessük hengerformába és dugjuk a hálózsák végébe, így reggel melegen bújhatunk bele újra. Ez egy egyszerű praktika, amit meg is fogadtuk. Valahogy ösztönösen belekuporodtunk volna a hálózsákba a fejünk búbjáig, de a száloptikás kislámpánk leoltása után még többször is figyelmeztetnünk kellett egymást, hogy a tanultak szerint ne leheljünk bele a zsákba, mert a párától fagyos, deres lesz a hálózsák belseje, és menthetetlenül elkezdünk fázni. Másnap valamennyien egyetértettünk abban, hogy a gondos tervezést precíz kivitelezés követte. Itt nincsenek kétségbeesett turisták, vacogó szállóvendégek, tanácstalanul tévelygő párok, aggódó szülők. A vendégek ezzel szemben szemlátomást elégedettek. Rácsodálkoznak a bravúros megoldásokra, tágas világos terekre, ahol a hó és a jég nemcsak alapanyag, de dekoráció, kényelem, látvány és funkció is egyben. A hotel filozófiája szerint ugyan ötletadójuknak a svédeket és a Jukkasjärvi csapatát tartják, de nem akarnak jobbak lenni, éppen csak mások. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Korea
Cicaszem
Bulgari
|

















