Obama milliárdos jóakarói

Címkék: Obama, milliomos, USA, Gates, Soros

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Mint az köztudott, az Egyesült Államok új elnökének kampányát rengeteg átlagember támogatta 5-10 dollárral. Ugyanakkor sok ismert pénzember is segítette elnökké választását, köztük Soros György, Warren Buffet és Bill Gates. Van, aki jó tanáccsal, van ,aki reklámmal, más pénzzel. Nem is kevéssel.

Mióta 2004-ben a szenátusba került, Barack Obama mögött jópár ismert milliárdos pártoló felsorakozott. Mivel az ottani törvények értelmében mind a személyek, mind a cégek részéről adható támogatások limitáltak, a legtöbb pénzember adományok gyűjtésével segédkezik a források előteremtésében.

Erős támogatók állnak mögötte

Obama kampányának pénzügyeiért Penny Pritzker felelt, aki családjával maga is szerepel a 400 leggazdagabb USA állampolgár listáján (21,6 milliárd dolláros vagyonnal). Novemberben 742 millió dollárral (159 milliárd forinttal) döntötték meg a mindenkori kampányrekordot, a hivatalos adatok szerint Pritzker maga 300 ezer dollár (64 millió forint) adomány felhajtásában segített.

A Google egyik igazgatója, Eric Schmidt technikai tanácsadó, aki az alapító tulajdonos Larry Page-hez hasonlóan 25 ezer dollárt (5,35 millió forintot) adott a nemes célra. Talán nem véletlen, hogy a nagy rivális, a Microsoft két vezetője, Bill Gates és Steve Ballmer fejenként 50 ezer dollárt (10,7 millió forintot) adományozott.

Elkötelezett demokrataként támogatták Obamát a filmipar olyan nagyágyúi, mint Steven Spielberg és George Lucas rendezők és a Dreamworks alapítója, David Geffen. Az utóbbi volt Obama egyik legfontosabb korai támogatója, amikor Hillary Clintonnal szemben kiállt mellette, valamint a pénzgyűjtésben is jeleskedett.

A magyar származású Soros György is a legfontosabb anyagi támogatók közé tartozik, a világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett mellett. Az utóbbit maga Barack Obama is gyakran említette beszédeiben.

Az új elnök ugyan azt kommunikálta, hogy a pénzemberek nem élveznek elsőbbséget amikor döntéseket fog hozni, de ennyi ismerős milliomossal a háta mögött ezt nehéz lesz betartani. Legalábbis a fontos milliárdos segítőket összegyűjtő Forbes magazin újságírója szerint.

Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5