Mozizók a gerincsérültekért

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

2008-ban több akció kapcsán is hallani lehetett a Wings for Life gerincbénulás gyógyításáért küzdő alapítványról, munkájukat az [origo], a Deluxe Magazin és a Red Bull is segítette. Az alapítvány munkatársainak céljai nem elérhetetlenek, de nagy út áll még előttük, hisz azért küzdenek, hogy segítsenek a gerincsérült embereken különféle nemzetközi, klinikai kutatások támogatásával.

Az egyik első nemzetközi eszköz volt a F1-es, silverstoni futamra készült akció, amikor is David Coulthard autójára tölthette fel bárki a fotóját, majd az autót árverésre bocsátották. Tavaly nyáron a sisakaukcio.origo.hu oldalon elindult a Wings for Life alapítvány megsegítésére létrehozott sisak árverés. Az aukció keretében tíz sisak került kalapács alá, melyek közül egyben, Tartó László alkotásában repült Besenyei Péter az augusztus 20-i Red Bull Air Race-en.

A Herendi sisak, alkotója és viselője

Az egyedileg megfestett sisakok árveréséből 4.916 euró (1,4 millió forint) gyűlt össze, mely összeg átutalásra került az alapítvány részére. Most újabb adományra került sort, mely a mozilátogatóknak köszönhető.

Az Aréna Plazában található Cinema City 10-es terme egy éven át viselte a Wings for Life nevet.

Azok a filmrajongók, akik ebbe a terembe vásároltak jegyet, 10 forinttal járultak hozzá az alapítvány nagyra törő céljaihoz. A jegy ára nem került többe, csak éppen a Red Bull minden ide szóló jegy után 10 forintot tett a láthatatlan malacperselybe.

2008-ban 23 660 néző fordult meg a Cinema City Arena Wings for Life termében, mely összesen 236 600 forintnyi támogatást jelent az alapítványnak. És újabb reményt azoknak, akiknek bármilyen baleset miatt sérült a gerincük.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5