Akciós wellness téli depresszió ellen

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Fogy a szervezetből a vitaminkészlet, kevés fény jut a szervezetnek a sötét, rövid nappalok alatt. A tél vége így a fáradtság, influenzajárvány és rosszkedv időszaka sokak számára. Néhány nap egy wellnesshotelben ilyenkor csodát tehet, feltöltheti a test és lélek minimálisra csökkent energiaszintjét. Körülnéztünk, milyen akciókkal, szolgáltatásokkal várják a vendégeket.

Feltölt és pihentet

A január és február nem nevezhető kifejezetten holtszezonnak a wellnesshotelek esetén, mondták el az általunk megkérdezett szakemberek. Részben azért van ez így, mert ezeken a szállóhelyeken bárki eltöltheti az időt a négy fal között, hiszen talál helyben elég programot, szórakozási lehetőséget, nem kell a hideg (vagy éppen szmogos) levegőre kimennie. Másrészt az ünnepek nagy evései után, a tél sötét, vitaminszegény hónapjai miatt is sokan érzik szükségét, hogy egy kicsit feltöltődjenek, energiát kapjanak, esetleg méregtelenítsenek.

A wellness kikapcsol és feltölt

Minderre minden lehetőségük megvan, a hotelek és fürdők vendégei bőven választhatnak a megtisztulást nyújtó programok, vagy éppen a téli depresszióra gyógyírt kínáló fényterápiák közül. Szintén vonzó indok, hogy ebben az időszakban minden hotel extra kedvezményekkel várja vendégeit. A húsz-harminc százalékos árengedmény ebben az időszakban nem számít különösebben extrának, a szemfülesek ennél jobban is járhatnak. 

Például a négycsillagos balatonszárszói Két Korona Konferencia és Wellness Hotelben két éjszakára hétköznap már 18 720 forintért is megszállhatott félpanzióval az, aki az akcióról időben értesült. Az ilyen "egyet fizet, kettőt kap" akciók egy részére ugyanis bizony vadászni kell, hiszen csak időlegesen és csak bizonyos felületen keresztül érhető el.

A Cserkeszőlőn található Aqua-Spa Konferencia és Wellness Hotel 1=2 akciója keretében egy éjszaka áráért egy egész hétvégét tölthet el a vendég. Ez az különleges akció is csak adott hétvégén érhető el, ráadásul nem hirdetik mindenhol. A négycsillagos szálloda esetén kifejezetten alacsonynak számító 11 500 Ft/ fő/ 2 éj szobaár tartalmazza a wellness részleg és a zárt parkoló használatát, és svédasztalos reggeli is jár hozzá. 

Szabadtérre csak a bátrak merészkednek

Az intézmények honlapjait böngészve kiderül, hogy a kedvezmények nagy része különböző csoportokba osztható. a hétköznapi, hétvégi, egy, két, három és többnapi kedvezmények mellett már a Valentin-naphoz kötődő akciókat is érdemes keresni. Ezek egy része nem csak adott naphoz kötődik, hanem akár heteken át elérhető azoknak, akik páros kényeztetésre vágynak. 

A Valentin-csomag a Hotel Európa Fit vendégei számára február 8-tól egészen 22-ig elérhető. A két éjszakára 42 ezer forintért kínált különleges ajánlatba a szobába készített pezsgő, a vacsorához all inclusive italfogyasztás és személyenként egy masszázs tartozik, mondta el Nyers Kitti, a hotel munkatársa. A szálloda legolcsóbb akciós ajánlata keretében ezekben a hónapokban 22 900 forintért két éjszakát kínálnak. 

A téli időszakban a kezelések közül a hotel munkatársa a Kaliforniai fürdőt ajánlja. A hangszóróként is működő kádtest vibrációi is a kezelés részét képezik, ahogy az egymást váltó különböző fények is. A programba víz alatti masszázs is tartozik, az összes érzék kényeztetése érdekében aromaterápia is jár a vendégnek.

Az újdonságok közé tartozik még az iszapfürdő, melynek során a vízbe természetesen hévízi iszap kerül. Az év eleji időszakban a télen kimerült energiaszint megemelése érdekében érdemes vitalizáló kezelést választani, de egy tisztítókúra is jót tesz az ünnepek után, tavasz előtt. A hosszú éjszakák, nyomott nappalok időszakában a különböző fényterápiák is előtérbe kerülnek, ilyet is ajánlott választani.

Feltöltődés a Hotel Európa Fitben

Nyers Kitti tapasztalata szerint egyébként ebben az időszakban sem szokott visszaesés lenni a forgalmukban, a foglalások alapján úgy tűnik, hogy nem lesz idén sem. Ezt ők elsősorban annak köszönhetik, hogy vendégkörük vegyes, januárban például orosz wellnesselők érkeznek nagy számban évek óta a pravoszláv karácsony alkalmából.

"A Gróf Apponyi Kastélyszálló Legjelentősebb tél eleji akciója 'Varázslatos megújulás' néven fut. Az akció 40 százalékos kedvezményt jelent a napi szobaárból, valamint 20 százalék kedvezményt wellness kezeléseinkből.

Így a vendégek kipihenhetik az óév fáradalmait, és teljesen feltöltődhetnek az újévre" - mondta el hőgyészi a kastélyszálló értékesítési munkatársa, Bajzáth Tímea.

Aki is elárulta, hogy a hotel aktuális wellness kezelései egész évben elérhetőek a vendégek számára, ezen kívül folyamatosan bővül a szolgáltatási paletta, illetve újul akcióik, kiemelt időszakra szóló csomagjaik köre is.






 

1.  Akciós wellness téli depresszió ellen
2.  Bor, sajt és kávé belsőleg és külsőleg

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb
Wellness kereső

Szabadszavas keresés településnévre

Összetett keresés

Település

Wellness típus

Besorolás

London

London

Jövőre megnyit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója

Jövőre nyitja meg kapuit Londonban Európa legmagasabb felhőkarcolója, a The Shard (Üvegszilánk).

Luxus

Luxus

Hogy lett Miami a luxus ellenére a legsiralmasabb város az USA-ban?

A mindig meleg idő, a sok napfény, a fehér föveny, a luxuslakások ellenére Miami lett a legnyomorúságosabbnak kikiáltott város az Államokban.

SUV

SUV

A Lamborghini is betör a SUV-piacra

A szuper-sportkocsikat gyártó Lamborghini követi a Porsche példáját és maga is előáll egy terepjáró szabadidő autó (SUV) modellel.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5