luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
3 millióért táncoltak a milliomoslányokCímkék: arisztokrata, bál, milliomos, Egyesült Államok A régi idők hagyományai alapján szervezték meg azt a New York-i bált, ahol a milliomos és arisztokrata családok gyermekei fejenként 3 millió forintért foglalhattak asztalt a jó parti reményében. Az International Debutante Ball nevű eseménynek a New York-i Waldorf-Astoria hotel adott otthont. Az esemény célja az volt, hogy a leggazdagabb családok hajadonjait bemutassák a felső tízezernek, és természetesen az is, hogy jövedelmező ismeretségeket kössenek a hasonló anyagi helyzetben levő családok ifjú örököseivel.
A régi időket idéző eseményen összesen 47 fiatal hölgy mutatkozott be amerikai és európai arisztokrata, illetve milliomos családokból. A sokjegyű bankszámlával rendelkező hajadonok fehér estélyi ruhában, civil kísérővel jelentek meg az eseményen. A bálra az asztalfoglalás jelentette a belépőjegyet és egyben az anygai helyzet mércéjét. Ez egy család számára 14 ezer dollárba (2,8 millió forintba) került. A költségeket még növelte az estélyi ruhák, a fodrászok és egyéb kiadások összege. A résztvevők egy része egy jövőbeli jó parti reményében fizette ki a tekintélyes összeget. "Ez elég sok pénz, de úgy gondoltam, fontos a lányomnak, és később még rosszabbra fordulhatnak a dolgok" - mondta az egyik vendég. Mások a kapcsolatok építése és a kékvérű társaság miatt utaztak el a bálra. Egy Korfun élő, velencei nemesi származású nő azért foglalt asztalt a bálra, hogy találkozozon a világ különböző részein élő barátaival. "Annak idején igen nagy szégyennek számított, ha az elsőbálozót a jeles esemény után egy évvel még nem jegyezték el" - mondta Letitia Balridge etikettszakértő. Ha ez történt, a családok "külföldi tanulmányútra" küldték a pártában maradt lányokat, hogy egy időre megszabaduljanak tőlük, tette hozzá Balridge. Természetesen a bál résztvevőire nem nehezedik ilyen nyomás, a nagyrészt tinédzser korú lányok nem a helyi társadalom legfelsőbb rétegével és potenciális férjeikkel, hanem csupa idegennel találkoznak ilyenkor, és ma már inkább a közösségi oldalakon ismerkednek. Az International Debutante Ball nevű eseményt 1954-ben rendezték meg először, és ezenkívül számos hasonló eseményt tartanak az Egyesült Államokban. Azesemény bevételét a New Yorkba látogató katonai családok szállásának fedezésére fordítják. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|

















