2 milliárdos óvadéka ellenére lecsukhatják az üzletembert

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

2 milliárdos óvadéka ellenére börtönbe kerülhet az eddig házi őrizetben tartott Bernard L. Madoff. Az egyesült államokbeli üzletember, akit 50 milliárd dolláros csalásért ítélhetnek el, a vád szerint megszegte a vagyona befagyasztásáról szóló megállapodást.

Madoff, a Nasdaq elektronikus tőzsde korábbi elnöke legújabb húzása miatt elképzelhető, hogy 10 millió dolláros (2 milliárd forintos) óvadéka ellenére rács mögött várja majd a tárgyalást.

Nem sokáig lehet szabadon

Az üzletember öt darab, összesen 1 millió dollár (200 millió forint) értékű ékszert és órát küldött rokonainak és barátainak, vádlói szerint azért, hogy vagyonát így mentse a bíróság elől. Az értéktárgyakat fivérének, két fiának, menyének és egy meg nem nevezett New York-i házaspárnak küldte.

A vád képviselője, Marc Litt szerint a december 24-én postázott értéktárgyak más megvilágításba helyezik az ügyet. Ezzel a lépéssel Madoff megszegte az Értékpapír- és Tőzsdei Bizottság utasításában foglaltakat, miszerint a csaló vagyonát be kell fagyasztani. Litt azt szorgalmazza, hogy Madoff mielőbb rács mögé kerüljön.

Ira Sorkin, Madoff ügyvédje szerint a postázott tárgyak a családi ereklyék voltak, amelyeket az üzletember "ártatlanul" küldött rokonainak. A tárgyak egy része a 70 éves vádlott tulajdonában, mások a felesége, Ruth birtokában voltak. A védelem szerint a házaspár azóta beismerte, hogy nem kellett volna postára adni az értéktárgyakat, ugyanakkor ez a lépés nem indokolja Madoff bebörtönzését.

A Bloomberg tőzsdei híreket közlő oldal értesülései szerint három vagyontárgyat - órákat és mandzsettagombokat - már sikerült lefoglalni.

A vádlott 24 órás házi őrizet alatt marad, nem hagyhatja el 7 millió dolláros (1,4 milliárd forintos) New York-i lakását.
Közben továbbra is folytatódik az átvert befektetők kihallgatása, és Madoff azon vagyontárgyainak számbavétele, amelyekből kárpótolhatják a károsultakat. A becslések szerint az üzletember cége mintegy 4000 kliensnek tartozik.

Bernard L. Madoffot december 11-én tartóztatták le 50 milliárd dolláros veszteséget okozó csalás vádjával. A 70 éves üzletember saját maga árulta el, hogy cége, a Madoff Securities International Limited egész befektetési üzlete nem más, mint a piramisjátékhoz hasonlító Ponzi-séma alapján működő kötvénycsalás.

A Ponzi-séma egy múlt század elején elhíresült csalóról, Charles Ponziról kapta a nevét, és olyan csalási szisztéma, amely során a befektetőknek hatalmas profitot ígérnek.

A tőlük kicsalt összegeket azonban nem fektetik be, hanem az előző körben csapdába esett vállalkozókat fizetik ki a megszerzett pénzből. A rendszer egy idő után összeomlik, ez történt Madoff cégével is. A kötvénycsalóra akár 20 évnyi börtönbüntetés és pénzbírság is várhat.

A New York-i bankár csapdájába milliárdosok és bankok is beleestek. A Reuters alapján közéjük tartozik a Royal Bank of Scotland Group, a BNP Paribas francia bank és a japán Nomura Holdings is.


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Tartósan munkanélküli férfi tartós párkapcsolatban

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Nagy fogás

Nagy fogás

Elárverezik Elvis Presley Mercedesét

Elvis Presleynek több mint kétszáz autója volt élete során, ezek közül egy Mercedes 600-at árvereznek el decemberben.

Kedvencek

Kedvencek

A somlói galuska lett Magyarország kedvenc süteménye

A somlói galuska végzett az első helyen a Magyarország Kedvenc Süteménye szavazáson.

Terasz, klub, étterem

Terasz, klub, étterem

Michelin-csillagos séffel nyit a budapesti Mix terasz

A Mix teraszon Nicolas Rafael Delgado főztjét fogyaszthatjuk.

Pokerdoboz
Kínának fejleszt a Zynga

Kínának fejleszt a Zynga

A világ legsikeresebb minialkalmazásait fejlesztő Zynga kínai nyelvű pókerszoftverrel nyit az ázsiai piac felé.

Top5