Vízre tették a túlzsúfolt étterem vendégeit

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Különleges gasztronómiai élményekben lehet része azoknak, akik szobát foglalnak az első svédországi úszó hotelben. A rendhagyó szálloda egy híres étterem vendégeinek készült, akik már nem fértek el az annak otthont adó apró szigeten.

Annak, hogy a Klädesholmen nevű szigethez tartozó úszó hotel nem a szárazföldön található, praktikus oka van: az apró sziget kitűnő éttermében a vendégek szerettek volna egy kicsit megpihenni, miután elfogyasztották a vacsorát és a röviditalokat.

A 23 szobás szállodának azonban már nem volt elég hely az apró szigeten, ezért úszó pontonokra helyezték. A rendhagyó hotel ugyanazt a nevet viseli, mint az azt életre hívó étterem, a Salt & Sill (a sill svédül heringet jelent).

Aki fényűző enteriőrökre vágyik, keressen inkább egy kastélyt vagy egy barokkos villát, az úszó szálloda szobáit ugyanis a skandináv egyszerűség jegyében rendezték be. A padlót gránittal borították, a bútorok fából készültek.

Nem fértek el, ezért építettek egy hotelt

Az 1490 svéd koronába (38 ezer forintba) kerülő szobákhoz külső terasz is tartozik, így a nem túl fázós vendégek "fedélzetről" is gyönyörködhetnek a tájban. A legelőkelőbb lakosztályhoz jacuzzi is jár, és innen a legszebb a kilátás.

Aki esetleg egyhangúnak találja a viszonylag kis fedélzeten kínált lehetőségeket, kajakozhat vagy felfedezőútra indulhat a környező szigetek körül egy kisebb hajóval. Az úszó szálloda vendégei ezenkívül számos, a tengerrel és persze az evéssel-ivással kapcsolatos program közül választhatnak.

Egy közeli hotel vendégeivel közösen például homárszafarira indulhatnak, így saját maguk ejthetik el az előkelő vacsora alapanyagát.

A fentiekből is következik, hogy az étterem specialitása a hering, amely elsőre senkiben nem kelt csúcsgasztronómiai asszociációkat. A tulajdonos, Susanna Hermansson 10 évvel ezelőtt eredetileg csak egy nyaralót szeretett volna venni az apró szigeten, ehelyett étteremtulajdonosként tért haza.

Családjával nyaranta a frissen kifogott halakat és tengeri herkentyűket készítették el. Az étterem nemzetközi hírnévre tett szert, és kinőtte a szigetet.

A szálloda vendégeinek természetesen a helyi hozzávalókból készült fogásokat szolgálják fel, de annak sem kell kétségbeesnie, aki inkább marad a kontinentális reggelinél vagy a joghurtnál. A vállalkozó kedvű utazók kipróbálhatják a mustárral, whiskyvel, almával, vaníliával és chilivel is készült heringkülönlegességeket.



Deluxe Magazin


 

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5