Hirdetésben keres széplelkű nőt a milliomos

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Apróhirdetés útján keresi élete párját egy állítólag milliárdos férfi a délnyugat-kínai Chongqingben. Az üzletember a mintegy 300 ezer jüanba, azaz 8,6 millió forintba kerülő felhívásban egy hosszú szerelmes verset jelentetett meg, azt remélve, hogy ezzel felkelti a széplelkű, költészetkedvelő feleségjelöltek figyelmét.

Költészetkedvelő asszonyt keres magának egy ázsiai milliárdos, aki a célja elérése érdekében hirdetést is feladott. A China Daily kínai napilap információi szerint a dúsgazdag üzletember az ország délnyugati részén fekvő Chongqing egyik helyi lapjában igyekezett felhívni magára a figyelmet.

"Ismerkednék fiatal, műértő bombázóval"

A Chongqing Evening News-ban olvasható párkereső hirdetés részeként a 41 éves férfi egy hosszú szerelmes verset is megjelentetett. A költeményt a milliárdos egyfajta előzetes tesztnek is szánja, remélve, hogy hozzá hasonló, irodalmi érdeklődésű nők jelentkeznek majd a felhívásra.

A hirdetés feladója, aki egyébként közismert a helyi üzleti világban, egyéb elvárásokat is támaszt a jelentkezőkkel szemben. 

A kínai férfi azon 23 és 30 év közötti hölgyek bemutatkozását várja, akik folyékonyan beszélik az angol nyelvet, bájos arcúak, jó alakúak és természetűek.

Az irodalmi érdeklődésre vonatkozó kívánalmat a hirdetésben így fogalmazta meg a milliárdos: a hölgyeknek érteniük kell a költészetet.

Az üzletember unokatestvére, egy Jang nevű férfi azt állítja, rokona mintegy 300 ezer jüant, vagyis 8,6 millió forintot fizetett a hirdetés feladásáért, amelyre eddig több mint százan jelentkeztek. A China Daily napilap információi szerint a hirdetés feladója összesen 10 jelöltet választ majd ki, akikkel személyesen is találkozik majd.




Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5