Szépen szóló dizájndobozok

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Parrot cég célja az volt, hogy egy hangban is jó dizájnhangfalat állítson elő, ehhez összefogott az egyik legismertebb kortárs tervezővel. Philippe Starck közreműködésével készült el ez a pár vezeték nélkül működő doboz. A spéci technikának köszönhetően a hangja is szép.

Földnek fordított tölcsérek
A vezeték nélküli tárgyakban utazó Parrot saját NXT technológiáját ötvözte a kortárs szobrokat idéző külsővel, ami a tervező munkájának köszönhető. Zikmu lett a neve a tölcsér alakú hangsugárzóknak, melyek teste nem csak szép, úgy is rezeg, ahogy kell.

A lefelé fordított formának köszönhetően a zene 360 fokban terjed, a hangkeltésért az az extra vastag mebrán a felelős, mely a technológia szerves része. A speciális vibrációkat keltő membrán hangja az egész test rezgése által válik élvezetes, valósághű hangokká. A rendszer visszatükrözi a zenehallgatási szokások változását, azt, hogy nem egy lejátszó a muzsika forrása, hanem ahogy minden információ, már a zene is körülvesz minket.

Több volt a cél, mint egy új hangfal létrehozása, és a levegő megrezgetése, nyilatkozta Philippe Starck. A levegő három dimenziós megmozgatásának a tervező szerint ahhoz hasonló érzetet kell keltenie, mint amikor az illatokkal találkozunk. A varázslatos hatás a felhasznált extrém és innovatív technológiának, illetve a felhasznált anyagoknak köszönhető, tette hozzá.

Az egyik hangfalra iPod (és iPhone) dokkoló is került, de a muzsika wifi és bluetooth vevőn keresztül is eljuthat bármilyen forrásból a beépített erősítőig. A 61 centiméter magas hangfalpár így bármilyen közelben lévő zenetároló hangjait lejátssza.

A laptopunkon, asztali gépünkön vagy éppen a telefonunkon lévő számok így egyszerűen és szépen szólalnak meg. A sokat tudó és szép hangfalak tavasszal jelennek meg a piacon, áruk az USÁ-ban 1500 dollár (284 ezer forint lesz).


Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5