luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A 100 legjobb magyar bor Pálffy szerintCímkék: bor, borász, Pálffy István, könyv Ismét megjelent Pálffy István Mit érdemes megvenni? – A 100 legjobb magyar bor című kötete, ezúttal a 2009-re ajánlott borok bemutatásával. A kötetet kezdő és haladó borkedvelőknek egyaránt érdemes forgatniuk, hiszen nem csak azt tudhatják meg belőle, milyen vörösbort érdemes venni 2000 forint alatt, de az is kiderül, melyik nedű való fröccsnek, vasárnapi ebédhez vagy éppen kártyázáshoz.
A "Pálffy-pontok" a bor ízét, illatát, fajtahűségét, külcsínét, illetve az adott borász teljesítményét értékelik (kategóriánként 20-20 pont adható). A maximális pontszám ebben a kalauzban is 100 maradt, a szerző szándéka szerint egyszerre tükrözi a minőséget és az ár-érték arányt - így kaphat elsőre talán meglepőnek tűnő, magas pontszámot például egy 990 forintos vörösbor. Előszavában a szerző elmondja, az iható bor 51 pontnál kezdődik, ez az egycsillagos tartomány, míg az ötcsillagos besorolás 91 ponttól indul, ezekből a palackokból persze viszonylag kevés van. Nem árulunk el nagy titkot azzal, hogy a 4000 forint feletti kategóriában találjuk a legtöbb ötcsillagos bort, méltán foglal itt helyet például a 2006-os Gere Solus Merlot (97 pont), a szintén 2006-os Szepsy Furmint (96 pont), illetve az Árvay Hétfürtös Istenhegy Furmint (92 pont). Vékonyabb pénztárcájú borbarátoknak jó hír, hogy az 1000-2000 forintos kategóriában is vannak 90 pont feletti borok, Pálffy Dúzsi Tamás Kékfrankos roséját és Frittmann 2006-os Merlot-ját is a legjobbak közé sorolja. Vannak persze olyan olvasók, akiknek az ár másodlagos, inkább a bor történetére, ízére, illatára vagy készítőjére kíváncsiak, a palackfotók melletti leírásokból mindez kiderül. Számos borász és palackja terítékre kerül a könyv lapjain, a kötet egyik előnye, hogy olyan borkészítők és pincészetek is szerepelnek benne, akikről/amikről viszonylag ritkán hallunk, így legalább támpontot kapunk arra nézve, melyik borvidék borászáról van szó, illetve mit és mennyiért érdemes megkóstolni pincészetéből. Aki borász-preferenciája alapján választ bort, segítségére lehet a könyv végén található, ábécé sorrendet követő mutató, ez akkor is hasznos, ha valaki vásárlás közben akarná fellapozni az egyébként hordozható méretű kalauzt. Abszolút kezdő borosok se ijedjenek meg a szigorúnak hangzó pontozástól, illetve a palackok tartalmának részletes leírásától, Pálffy István nem sokat időzik a boros szakírók által hosszan méltatott szárazpróbánál, étcsokoládé illatnál és animalitásnál, sokkal többet ír a bor születésének történetéről, a pincészetről. Bár a szövegben nem szerepel, a leírások alatti ikonokból az is kiderül, milyen ételhez, illetve alkalomhoz illik az adott bor, így hamar kiderül, húshoz, halhoz vagy éppen magyaros ételekhez ajánlja-e a szerző az adott palackot. Kicsit megfoghatatlanabb jelölésnek tűnnek azok az ikonok, melyek azt jelzik, hogy milyen alkalmakra való a bor, mindenesetre iránymutatónak nem rossz, hogy baráti összejövetelekre, kártyapartira vagy éppen csajozáshoz vegyük-e meg a szóban forgó bort. S hogy ezekre az alkalmakra mit ajánl konkrétan a szerző? Csajozáshoz például kiváló lehet a félszáraz Tokaji Muscat Lunel, míg pókerezéshez a Thummerer Királyleányka, ajándékként pedig a vörös, 2006-os Konyári Loliense válhat be. Aki viszont többre kíváncsi, például arra, mely borokkal érdemes karácsonykor koccintani, vegye meg a 2490 forintos könyvet, hiszen többek között ez is kiderül belőle. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Van Gogh
Cernotto
Aston
|
















