A legjobb pálinkák karácsonyra

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Pár éve még nem is sejtettük, hogy a pálinka egyszer csak a figyelem középpontjába kerül. Ma már szinte havonta rendeznek pálinkafesztiválokat, sorra nyílnak a pálinka szaküzletek, egyszóval a pálinkakultúra pillanatok alatt behozta lemaradását, és felzárkózott a borkultúra mellé. Sokan jobban szeretik a pálinkát, mint a bort, így nekik karácsonyra érdemes egy-egy üveg hazai párlatot venni - most abban segítünk, hogy kinek milyen palackokat érdemes.

A pálinka rangja

Ahogy elkezdtünk ismerkedni ezzel a fantasztikus hungarikummal, számunkra is kinyílt a világ. Eddig azt hittük, a párlatok között legfeljebb a gyümölcsfajta és az alkoholtartalom jelenthet valamiféle különbséget. Ma már tudjuk, hogy a pálinkának ezer arca és millió árnyalata van.

Sőt, már ott tartunk, hogy különbséget tudunk tenni "férfias" és "nőies" pálinkák között, pontosabban tudjuk, hogy nem feltétlenül ugyanazok a pálinkák dobogtatják meg a férfi és női szíveket. Különböző fajta pálinkákat kóstoltunk, és teszteltük azt is, van-e némi igazság ebben az állításban. Az eredmény alapján úgy tűnik, nem légből kapott az ötlet.

Mielőtt rátérnénk az egyes pálinkák elemzésére, nézzük meg közelebbről, milyen törvényileg szabályozott kategóriákba soroljuk e nemes italt. A pálinka nem csak a bor mellett szerzett polgárjogot, hanem egyenértékű lett az olyan nemes spirituszokkal, mint például a whisky vagy a konyak.

Rangját és előkelő helyét mutatja az ára is. A pálinka bizony nem olcsó mulatság, hiszen sok nemes gyümölcs kell kevés jó pálinka előállításához. Hogy egy kicsit szélsőséges példát említsünk, száz kilogramm kimagozott és kocsánytalanított csipkebogyóból 20 kilogramm gyümölcshús marad 10 százalékos cukortartalommal. Ebből fél, de maximum egy liter pálinka készíthető.

A málnánál sem sokkal jobb az arány, ami ráadásul hirtelen divatba is jött.  A Márton és Lányai Málna Pálinka (3,5 dl) 8000 forintot kóstál. Vagyis 0,7 literért 16 ezer forintot kell leperkálnunk, nagyjából annyit, mint egy jobb fajta, magasföldi, 15 éves, érlelt skót whiskyért.

A pálinka tehát remek ünnepi ajándék minden olyan ismerősünk számára, aki szereti, vagy csak egy kicsit is nyitott rá.

A szaküzletekben profi és dizájnos csomagolásban juthatunk hozzá, ahol ráadásul a szakszerű párlatos poharakra is szert tehetünk. Elengedhetetlen, hogy a pálinkát a megfelelő, erre a célra megalkotott, tulipán alakú párlatos pohárból tegyük magunkévá.





 

1.  A legjobb pálinkák karácsonyra
2.  Pálinkakategóriák
3.  Milyet vegyünk?

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5