luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
A leggazdagabb arabokCímkék: millió, milliárdos, gazdag, vagyon, arab Az Arabian Business nevű magazin az idén is összeállította az arab világ ötven leggazdagabb emberének listáját. A világválság miatt mindannyian szegényebbek, mint tavaly. A 2008-as lista összeállítását jelentősen megnehezítette az, hogy a mágnások vagyona fogyatkozni kezdett a pénzügyi válság hatására. Ezért a megszerzett vagyon alapján készítették el az összeállítást, nem pedig az egyre növekvő veszteségekre helyezték a hangsúlyt.
A lista nem tartalmazza a királyi családok tagjait, az lista első helyezettje kivételével. A lista első tíz helyezettjéről elmondható, hogy mindannyian komolyabb veszteségeket szenvedtek el. (Az információgyűjtést december 2-án zárták le, azóta is jelentős változások történhettek az arab mágnások bankszámláin.) A szaúd-arábiai Alwaleed Bin Talal Alsaud herceg, a lista legtehetősebb tagjának vagyona mintegy 4 milliárd forintnak megfelelő összeggel csökkent tavaly óta, de még így is kétszer annyi pénze van, mint a második helyezettnek. A becsült összeg kiszámításához az Arabian Business Journal lapigazgatója találkozott a milliárdos képviselőivel, akikkel közösen számba vették a herceg vagyonát. Ezek alapján a pénzügyi tevékenységekből meggazdagodott herceg 17 milliárd dolláros vagyonnal rendelkezik, ebből 3 milliárd dollárt tesznek ki földterületei és ingatlanjai, privát palotái. Mint legtöbb hasonló anyagi helyzetben levő "kollégája", Alwaleed herceg sem sajnálja a pénzt, ha státuszszimbólumnak sem utolsó jachtok vásárlásáról van szó. Kingdom 5-KR nevű hajója 86 méter hosszú, hogy 11 vendégkabin és egy hercegi lakosztály is elférjen rajta. A jacht ad helyet a világ valószínűleg legdrágább zuhanyzójának, amit ónixból faragtak ki. A lista második helyén Nasser Al Kharafi kuvaiti milliárdos áll 9,6 milliárd dollárral. Az arab világ egyik legnagyobb konglomerátumának elnöke sem úszta meg a válság negatív hatásait : tavaly 2 milliárd dollárral mondhatott többet a magáénak. Kharafi portfoliójába tartozik a Pizza Hut, a KFC és a Cadbury’s is, ezenkívül tárgyalásokat folytatott a brit Newcastle United futballklub megvásárlásáról is, ez azonban nem valósult meg. Maan al Sanea szaúd-arábiai milliárdos, a harmadik leggazdabb arab igen jól profitált a növekvő olajárakból. A korábban katonai pilótaként dolgozó sejk a nyolcvanas években alapozta meg 9,3 milliárd dollárra rúgó vagyonát. Kapcsolatainak építéséhez hozzásegítette az is, hogy az ország egyik leggazdagabb családjából választott magának feleséget. Legnagyobb dobása eddig az volt, hogy 2006-ban 3 százalékos részesedést vásárolt a HSBC-ből, a világ második legnagyobb bankjából 6,6 milliárd dollárért. Al Seane érdekeltségébe körülbelül 40 cég tartozik, és a világ minden részén vannak üzletei. A negyedik leggazdagabb arab, Mohammed bin Issa Al Jabber sejk az MBI nevű nemzetközi cégbirodalom vezetője. A szaúd-arábiai milliárdos cégcsoportjának része a 75 szállodát üzemeltető JJW Hotels & Resorts és az AJWA Group, a Közel-Kelet egyik legnagyobb élelmiszeripari vállalata. 8,8 milliárd dolláros vagyonát a Continentoil nevű cégnek is köszönheti. A sejk szívesen adakozik jótékony célokra, az sem kizárt, hogy emiatt van csak a lista negyedik helyén. Az etiópiai születésű, de Szaúd-Arábiában élő Mohammad Hussein Al Amoudi eleinte építőiparral és ingatlanokkal foglalkozott, majd svédországi és marokkói olajfinomítókba fektetett, ezenkívül mezőgazdasági cégei, kórházai és szállodái is vannak, összesen mintegy 40 ezer alkalmazottal. A milliárdos támogat egy etiópiai futballcsapatot. A mágnás svédországi üzletei hatalmas veszteségeket szenvedtek a recesszió miatt. Az összeállítás hatodik helyén Abdulaziz Al Ghurair , egy egyesült arab emírségekbeli üzletember szerepel, 7,8 milliárd dolláros vagyonnal. Al Ghurair a Mashreq bank elnöke, és az Emaar nevű ingatlanbirodalom alapítói között szerepel. Őt a szaúd-arábiai Bin Laden család követi 7,2 milliárd dollárral. Kérdés, hogy ez az összeg mennyire reális, ugyanis a napokban került nyilvánosságra, hogy a terroristavezér rokonai körülbelül 1,3 milliárd dolláros vagyonvesztést könyvelhetnek el. A Bin Laden testvérek egy építési konszern tulajdonosai, legújabb projektjük a világ leghosszabb függőhídjának megépítése. A nyolcadik leggazdagabb a szintén szaúdi Olayan-család 7,2 milliárd dollárral, majd a bahraini Kanoo-dinasztia (6,1 millliárd dollár) és a palesztin Said Khoury nevű üzletember következik 6 milliárd dolláros vagyonnal. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
Aszad
Korea
Cicaszem
|
















