Kiváló ár-érték arányú borok Romániából: Recas

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A Székelykapu étterem Erdély magyarországi nem hivatalos nagykövetsége a Nyugati pályaudvar mellett, a Podmaniczky utcában. Keresve sem lehetett volna megfelelőbb helyet találni a romániai Recas pincészet bemutatásához, melynek borai most debütálnak a Vinternational égisze alatt. Kóstoltunk, most közreadjuk tapasztalatainkat.

Gali Ferenc és Bozó András Gyulán működteti Vinternational névre keresztelt cégét, amely - saját megfogalmazásuk szerint - jelenleg román, később balkáni országok delikát termékeinek importjával, illetve hasonló magyar termékek ottani piacra segítésével foglalkozik.

Az egyik első fecske: Recas Romániából

Kereskedelmi kapcsolataik a romániai piacvezető nagykereskedelmi és importőr cégekkel lehetővé teszik gourmet termékek, elsősorban ital, azon belül pedig leginkább a borok és pálinkák országok közötti eredményes piaci bevezetését.

A Cramele Halewood, Vinarte, DaVino, S.E.R.V.E. és a Balla Géza vezette Wine Princess mellett Gali Ferencék most egy újabb borvárat vettek be: a Cramele Recas-t.

A Székelykapu étteremben tartott bemutatón kiderült, hogy Recas nem csak a pincészet, hanem az egész borvidék és város neve is. Magyarul Rékás.

Temesvártól 30-40 kilométerre, a Ménesi borvidéktől délre található. A Rékási borvidék gazdag történelméből Gali Ferenc bevezetőjében felvillantott pár képet. 1447-ben Magyari János és felesége, Katalin eladja az akkori borvidéket Csornai Mihály bánnak. Itt élt Károly Róbert, és volt Hunyadi János birtoka is ez a terület.

A török uralom alatt nem sokat fejlődött a borvidék. Az igazi fellendülés akkor következett be, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia alatt Bajorországból nagy számú sváb lakosságot telepítettek a környékre.

Recas legújabb kori történelmének fejezeteit épp most írják. Többek között az angol származású Philip Cox és román felesége, akik résztulajdonosok a cégben. A körülbelül tíz éve privatizált borvidéket fellendítette a sikeres pincészet,  amely az erdélyi terroirt igyekszik megmutatni az autochton és a világfajtákon keresztül. Szortimentjükben egy egész borsort szenteltek a "Legend of Transylvania"-nak.

A 750 hektáros terület nagy részét az utóbbi öt-nyolc évben újratelepítették, az őshonos fajták újraélesztése mellett megtalálták a helyi klímához a megfelelő világfajtákat, többek között a sauvignon blanc-t, a chardonnay-t és a syrah-t. Sokat fejlődtek technológiában, boraik számtalan versenyen bizonyítottak, egy rakás nemzetközi elismerésben részesültek.

Erdély az asztalon

Az asztalon a pincészet szortimenjének reprezentatív keresztmetszete: kilenc bor körbebástyázva mindenféle kulináris kísérővel. A borbemutató egyszersmind erdélyi gasztronómiai utazás is, vagyis az erdélyi borok mellett az erdélyi konyhát is felfedezhetjük.

Az erdélyi konyha alapja a sokszínűség. Románok, szászok, örmények, zsidók, székelyek és magyarok etnikai kaleidoszkópja. Mindegyik nemzet adott a közösbe valami ízt, fűszert, ételkülönlegességet, amit aztán ki-ki a maga képére formált.

Az erdélyi jelző egyszerre jelent közös nevezőt és azt is, ahogy tájegységenként, sőt faluról falura változik a receptúra és az íz.

A Recas szőlőterületei

Az erdélyi konyha sok friss idényzöldséggel és fűszerrel operál. A számunkra különlegesnek tűnő fűszernövények ott a hétköznapok konyhájának részét képezik, mint például a tárkony, a csombor vagy a lestyán.

Az első körben királyleánykát, mustos fehéret, chardonnay-t és egy merlot rozét kóstolunk. A borok illatosak, zamatosak, nagyon jól passzolnak a frissen készített, különlegesen finom padlizsánkrémhez, a zakuszkához, illetve a háromféle erdélyi sajthoz, amelyek között kecske- és bivajsajt is megtalálható.

A chardonnay 2008-as és barrique.

Csak egészen rövid ideig volt újhordóban, éppen csak megérintette a füstösség, jobban dominálnak benne a virágos aromák. Az enyhén füstös, selymes textúrájú padlizsánkrém mellett érvényesült igazán.

A merlot rozéból majd' kiugrik a piros gyümölcs. Meglepő módon jól párosítható a soron következő két "levessel", amit csorbának hívnak. Több mint leves, de még nem főétel.





 

1.  Kiváló ár-érték arányú borok Romániából: Recas
2.  Erdélyi ételek és borok harmóniája

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

VERTU

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A Vertu bemutatja a Constellation Candy-t

A luxus-mobiltelefonok piacán vezető Vertu elegáns és nőies vonalvezetéssel látta el legújabb okostelefonját, a Constellation-t, így hozva létre a Constellation Candy-t.

Legfrissebb

Lam

Lam

Kubai festő képe döntött rekordot

Nem kelt el a biztos befutónak várt Diego Rivera-portré, de a kubai szürrealista festő, Wifredo Lam képe rekordárat ért el.

Torony

Torony

A világ legmagasabb tornyai

Átadták a világ legmagasabb tornyát, a Sky Tree névre keresztelt tévétornyot. A rekorder épület továbbra is a dubaji Burdzs Kalifa.

Reagan

Reagan

Elárverezik Ronald Reagan vérét

Árverésre bocsátották Ronald Reagan vérét, pontosabban egy fiolát, amelyben az eladó állítása szerint a néhai amerikai elnök vérmintája van.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5