28 év kóma után hunyt el a milliomosnő

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

Hetvenhat éves korában elhunyt egy New York-i ápolóotthonban Martha "Sunny" von Bülow amerikai milliomos, aki 1980-ban esett kómába, és azóta nem nyerte vissza öntudatát.

Martha évtizedekkel ezelőtt
Az 1932-ben Martha Crawford néven született amerikai lány apja halálakor (1936-ban) 75 millió dolláros vagyont örökölt.

Először 1957-ben ment férjhez Alfred von Auersperg teniszoktatóként tevékenykedő, elszegényedett osztrák herceghez, akitől két gyermeke született. A házasságuk 1965-ben felbomlott.

Az örökösnő 1966-ban ismét házasságot kötött, ezúttal Claus von Bülow dániai születésű ügyvéddel. A frigyből 1967-ben egy kislány született.

1979-ben a bulvárlapok a híres pár együttélésének esetleges végéről írtak. Az év karácsonyának másnapján Sunny-t a család öntudatlan állapotban találta a fürdőszobában. Ekkor kómába esett, ám a kórházban sikerült ismét magához téríteni.

A vizsgálatok szerint a súlyos állapotot hipoglikémia (a vér rendkívül alacsony cukorszintje) okozta. Ekkor még nem merült fel bűncselekmény gyanúja. 1980 áprilisában újra alacsony vércukorszint miatt szállították kórházba, és szigorú diétát írtak elő számára.

Decemberben egyik este ismét zavartnak és kábának mutatkozott, ekkor a család ágyba fektette. Másnap reggel már mély öntudatlan állapotban szállították kórházba, ahol megállapították: agykárosodást szenvedett, amitől vegetatív állapotba került.

A házaspár viszonyának megromlása miatt Sunny két idősebb gyermeke Claus von Bülowra gyanakodott: szerintük mostohaapjuk inzulininjekciókkal akarta - immár másodízben - meggyilkolni feleségét.

Az ügyészség pár hónapos nyomozás után végül kétrendbeli gyilkossági kísérlet miatt vádat emelt von Bülow ellen. A hosszú persorozat szakértői azonban nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani von Bülow bűnösségét. A második per során a férjet felmentették. Jelenleg Londonban él. Martha von Bülow sosem tért magához a kómából. A különös történetet Barbet Schroeder 1990-es filmje, a Szerencse forgandó (Reversal of Fortune) dolgozta fel Glenn Close és Jeremy Irons főszereplésével.



MTI-Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Bulgari

Bulgari

Isztambulban is lesz Bulgari Hotel

Terjeszkedik a Bulgari Hotels & Resorts. Legújabb tagját Isztambulban nyitja majd.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5