A legjobb szaloncukrok

Címkék: teszt, ínyenc, szaloncukor, karácsony

Eszközök:Betűméret növelésBetűméret csökkentésKüldés e-mailbenNyomtatás

Kajári Zsófia

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

A legtöbb családban a karácsony elképzelhetetlen szaloncukor nélkül, és mivel az ünnepek előtt mindig ránk tör a nagy segíteni akarás és a tesztelhetnék, egybekötöttük a kettőt, és megkóstoltunk egy halom szaloncukrot. Mint kiderült, ez a mennyiség valóban betudható az idei karitatív cselekedetünknek, de így legalább kiderítettük, mely dobozokat érdemes megvenni, illetve melyek azok, amelyeket nagy ívben kerüljünk el.

Megvennénk, ha nincs jobb

A Bonbonetti védelmében azért meg kell jegyeznünk, hogy a harmadik versenyző, a kókuszos a középmezőnyben végzett, bár az illata kezdetben nem volt meggyőző. A szájban aztán kicsit száraznak, illetve túl édesnek éreztük, de úgy találtuk, a kókuszszeretők valószínűleg kiegyeznének vele, ha nincs a közelben Bounty.

Milkák különböző színekben


Hasonló státusz jutott a Tibi túrós-mazsolás termékének is, amit azért vettünk meg, mert a dobozon (400 gramm 1200 forint) nagyon jól nézett ki - a szaloncukrok csomagolása már kevésbé volt meggyőző, de aki harsány kék-arany karácsonyfára tenné, annak lehet, hogy jól mutatna.

Az illata a régen kimérve kapható (mű)citromos nápolyit idézte, az pedig egybehangzó vélemény volt még a sok tejcsoki-rajongó között is, hogy rettentően édes, így csak azoknak ajánljuk, akik nem egy-két kockányi tejcsokoládéra vannak hitelesítve.

Többi társától lemaradva a középmezőnyben végzett a Milka Feketeerdő, talán ez osztotta meg a leginkább a tesztelőket: van, aki lelkesedett érte, és jó pontokat adott neki, míg mások nagyon lehúzták, mondván tusfürdő-illata van, ízét pedig túl tolakodónak találták, valakit a gyerekkori köptetőre emlékeztetett. A pozitív kritikák között szerepelt, hogy illata ígéretes, felfedezhető benne a meggyíz, alapvetően pedig "tömény, de jó".

Hasonló volt a helyzet egy másik Milka-termék, a marcipános szaloncukor esetében is, de azon kívül, hogy valaki szerette, mások pedig irtóztak tőle, nem indította jegyzetelésre a munkatársakat: kellemes, rossz, illetve marcipános - ilyen jelzőkkel illették.

Ár-érték arányban a Spar lédig szaloncukrai bizonyultak a legjobbnak, de illatukat-ízüket-csomagolásukat tekintve a középmezőnyben jutott nekik hely. Őszintén szólva a kilónként 900 forintos szaloncukortól nem vártuk, hogy pazar karácsonyi csomagolásba bújtatják, így kiegyeznénk a piros és sárga alapon ezüst masnis darabokkal, bár a fát nem szívesen díszítenénk vele.

A zselés daraboknak sokat ígérő illata volt, és az ízük sem okozott csalódást, a három kóstolt zselés közül messze ez közelítette meg leginkább az emlékeinkben élő (arany sztaniolpapír kis karácsonyfákkal) zselés klasszikust. Sajnos azt a szintet nem sikerült elérnie, így lemondtunk róla, hogy gyerekkorunk karácsonyi ízeit teljesen reprodukálni tudjuk - ha valaki esetleg tudja, hol kaphatunk még olyan szaloncukrot, szívesen vesszük az információt.

Ár-érték arányban a dekára mért volt a befutó

Édességínségben az utolsó darabig elfogyna a Spar lédig rumos ízesítésű szaloncukra, aminek illata-íze legtöbbünket egy rossz napon kivitelezett Sport szeletre emlékeztetett, de volt, aki ragaszkodott a gesztenyés megjelöléshez. Az utóíz viszont csökkentette az élményt, az már inkább a necces kategória volt.

A nyertesek

A "szívesen megvennénk" kategória egyértelmű nyertesei a Milka-kollekció darabjai voltak - ebben a nagy lila dobozban (3200 forintért) hatféle Milka-szaloncukor van, ebből kettőt már bemutattunk, a másik négy azonban mind az élbolyban végzett. A csomagolásuk nagyjából egyforma, csak a színeiben különbözik, egyszerűen elegánsak, szívesen odatennénk őket a fa alá, a csokiözön sötétbarna papírjával még a fára is simán felkerülhetne.

Természetesen a mogyoró- és a mandulakrémes, a csokiözön és a joghurtos ízű szaloncukrokat mind meg lehet külön dobozban is vásárolni, mi azért választottuk a "kollekciót", hogy minél szélesebb legyen a merítés.

A mogyorókrémes, a joghurtos, illetve a mandulás körülbelül holtversenyben végeztek a tesztelők listáján, közös volt bennük, hogy mindenki felismerte a jellegzetes Milka-csoki ízt (nyilván nem kis segítség volt az is, hogy a szaloncukrok tetejére logót is nyomtak).

A mogyorókrémes mindenkiben egyértelműen a táblás mogyorós Milkát idézte, még mogyoró is volt a közepén, illata nagyon finom, íze pedig lágy és krémes. Kritikaként legfeljebb azt említhetjük, hogy nem tartották elég karácsonyinak a kóstolók, de aki szereti, nyilván nem fog a "hangulatával" törődni.

A joghurtos finom volt, bár azt azért el kell mondanunk, hogy sokan nem ismerték fel a joghurtot, így azt írták: vennék ilyet, bár nem tudom, konkrétan milyen ízű. Az utóíze már markánsabban citromos volt, sokunknak nagyon tetszettek benne a ropogós részek, arra már tényleg csak a felhasznált anyagok böngészése után jöttünk rá, hogy ez rizspehely volt.

A mandulakrémes az utolsó versenyző volt, így már kellően telítettek voltunk, de még így is jó pontokat szavaztunk meg neki, fáradt kolléganőm már csak ennyit írt a lapra: "nagyon finom, mindene szép". Nagy eredménye, hogy mindenki szívesen venne belőle.


Egyértelműen a legszebb csomagolású: Szamos



Még ennél is nagyobb lelkesedés övezte a csokiözön jelzővel ellátott Milka-szaloncukrot, ebben végre mindenki meglelte a hőn áhított karácsonyi hangulatot, illata finoman kakaós, íze pedig egy csoki mousse-t idéz. Elég tömény, de nem geil, igaz, inkább azoknak ajánljuk, akik szeretik az étcsokoládét.

A Milkákon kívül dobogós helyen végzett még a Szamos meggy- és csokoládékrémmel töltött marcipánja, amit persze csokoládéba mártottak, csomagolására pedig tényleg nem lehet egy rossz szavunk sem. Kivétel nélkül mindannyian elgyönyörködtünk a régi időket idéző barna-arany sztaniolban, aminek szerencsére a belseje se okozott csalódást.

A marcipánszeretők természetesen előnyben voltak, de még azok is befalták, akik amúgy nem nyúlnának rá maguktól. Vigyázat, sokat nem lehet belőle enni, mert elég édes és tömény, de mivel egy 380 grammos doboz közel 2000 forint, ez talán nem is olyan nagy baj. Ajándéknak is kiváló lehet, még a csomagolással sem kell majd vesződnünk.






Deluxe Magazin


 

 

1.  A legjobb szaloncukrok
2.  Mi is felakasztanánk

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Taxidermia

Taxidermia

Hódít a taxidermia a kínai gazdagok között

Egyre növekszik a kitömött vadállatok iránti kereslet a kínai gazdagok körében

Astoria Szálló

Astoria Szálló

Százéves az Astoria Szálló

Száz éve, 1914. március 14-én nyitotta meg a kapuit a budapesti Astoria Szálló, amely a centenáriumi évben kiállításokkal, kulturális és gasztronómiai programokkal és nyitott napokkal várja a látogatókat.

Per Se

Per Se

Higiéniás gondok három Michelin-csillag alatt

Leszerepelt a februári higiéniai vizsgálaton New York egyik legdrágább étterme.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5