Luxusszálloda épül Veszprémben

Címkék: Magyarország, hotel, luxus

Deluxe Magazin

Eszközök: Betuméret növelés Betuméret csökkentés Küldés e-mailben Nyomtatás

300 ágyas luxusszálloda és élményfürdő építését tervezi Veszprémben egy arab befektetőcsoport, jelentette be Debreczenyi János, a város polgármestere keddi sajtótájékoztatóján.

A város vezetője szerint a beruházás konkrét összege még nem tudható, de sok milliárd forintos fejlesztésről van szó. A polgármester egyelőre nem árulta el azt sem, hogy a felkínált lehetséges helyszínek közül melyiket választották a Szaúd-Arábiából és Dubajból érkezett üzletemberek.

Nincs elég szállodai férőhely Veszprémben

Debreczenyi János elmondta, hogy a befektetők már jogi és tervezői irodát is választottak, és 2-2,5 éven belül fel akarják építeni a luxushotelt és az élményfürdőt. Olyan helyszínt szemeltek ki, ahol további fejlesztési lehetőségekre is nyílik majd mód.

A város adókedvezményt nem tudott felkínálni a beruházónak, mondta a polgármester, de szerinte az arab üzletemberek ezt nem is várták el, mert számukra a beruházásnál a gyorsaság a fő tényező. "Az idő pénz, az engedélyező magyar hatóságok legyenek gyorsak, hogy mielőbb kezdődhessen az építkezés" - idézte a befektetők által mondottakat a város vezetője, megjegyezve, hogy Dubajban egy több milliárdos beruházásnak egy év alatt fel kell épülnie.

Debreczenyi János elmondta: Veszprém szállodai kapacitása kicsi, mindössze 850 szálláshely van, míg például a finnországi testvérvárosában, Rovaniemiben négyezer szállodai hely található, pedig a város valamivel kisebb Veszprémnél és nincs akkora idegenforgalma sem.

Veszprémben egyre több a nagyszabású rendezvény, de a résztvevők a balatoni és más közeli városok szállodáit kénytelenek igénybe venni.

A polgármester közlése szerint a dubaji üzletemberek Közép-Európa más országaiban is tájékozódtak a befektetési lehetőségekről. Az arab üzletembereket Veszprém "történelmi bája és hangulata fogta meg", de az is fontos szempont volt, hogy a város határában lesz a szentkirályszabadjai polgári repülőtér.



forrás: MTI - Deluxe Magazin

 

 

 

Szóljon hozzá!

 

Ajánljuk még:

Amikor elég a saját barátainkból is

Szóljon hozzá:

Név:

Kötelező

E-mail:

Kötelező, nem jelenik meg

Hozzászólás:
Milyen nap van ma (pl: hétfő)?

Legfrissebb

Aszad

Aszad

A szíriai diktátor vagyona

Bassár el-Aszad szíriai elnök és kiterjedt rokonsága egyes források szerint 40 milliárdos vagyon felett őrködik.

Korea

Korea

Fél kilométeres, láthatatlan torony épül Dél-Koreában

A láthatatlanság illúzióját keltő torony építésébe kezdenek Dél-Koreában, Incheonban.

Cicaszem

Cicaszem

Cicaszemű gyémántóra 110 millióért

A Cat's Eye Tourbillon Haute Joaillerie a Girard-Perregaux egyik legutóbbi, meglehetősen nőiesre sikerült karórája.

Pokerdoboz
Pókertippek

Pókertippek

Az élő játékban az egyik legegyértelműbb és legnehezebben leplezhető árulkodó jel a kézremegés. Ez többnyire erős kézre és nem blöffre utal. Pókertippek.

Top5