luxus (2379) CÍMKETÁR »
|
Prima Primissima: Török Ferenc építészCímkék: díj, Prima Primissima, Magyarország, Török Ferenc Török Ferenc több évtizedes pályafutását rengeteg megvalósult épület mellett számos díjnyertes hazai, valamint nemzetközi pályázat és az újabb építészgenerációk kinevelése fémjelzi. Callmeyer Ferenccel és Novák Istvánnal együtt jelölték az idei Prima Primissima-díj "Magyar építészet és építőművészet" kategóriájában. Az idei Prima Primissima-díj "Magyar építészet és építőművészet" kategóriájának egyik jelöltje, Török Ferenc középiskolás korában kezdett aktívabban rajzolni, igaz, akkor még csak szórakozásképpen. Nevelői hívták fel a figyelmét arra, hogy természettudományos érdeklődése és rajzkészsége alapján az építész pálya lenne számára a legmegfelelőbb.
Példaképei között Medgyasszay Istvánt említi a történelmi időkből, mondván, a rárosmulyadi temploma a friss betonépítési szerkezet használatával, a magyarságával lenyűgözte. Egyetemi évei alatt ismerkedett meg Weichinger Károly épületeivel (pl. pécsi pálos templom, budapesti Szilágyi Erzsébet Gimnázium), ezek szintén nagy hatással voltak rá. A kortárs nemzetközi építészet képviselői közül tanulmányútjai során ismerkedett meg Carlo Scarpa építészetével, valamint tanítványainak, Luigi Snozzi és Aurelio Galfetti házaival. "Ők a kritikai regionalizmus irányzatának képviselői, amely hozzám is nagyon közel áll. Ma már rólam is mint ennek az irányzatnak jeles képviselőjéről ír a szakirodalom" - meséli. Török Ferenc, ha nem is sokat, de ma is dolgozik, és ezt nagy ajándéknak érzi. "2000-ben súlyos beteg lettem, ami miatt megállni kényszerültem. Emiatt 2005-ben az oktatást teljesen abba kellett hagynom, de mára már szerencsére újra dolgozom, igaz, kisebb intenzitással, tervezési munkákon, és kedvtelésemnek is élek - újra sokat rajzolok" - számolt be napjairól a jelölt, akinek felesége arról álmodik, hogy ezekből a munkákból egyszer kiállítást rendeznek, sőt még könyv kiadásában is gondolkodik. "Nagy meglepetés volt számomra, amikor júniusban a Prima Primissima alapítvány kuratóriumi titkársága felhívott telefonon ezzel a hírrel. Sőt azt kérdezték: elfogadom-e a jelölést" - tudtuk meg Török Ferenctől, aki azt mondja, a valóban nagy meglepetés mellett végtelen örömmel mondott igent. "Egy hosszantartó betegség után vagyok, s ezzel a jelöléssel úgy éreztem, hogy mégsem felejtettek el a szakmában" - tette hozzá. Török Ferenc szabadidejét legszívesebben családjával, feleségével, gyerekeivel, unokáival tölti. "A legnagyobb öröm, ha az egész család együtt lehet, például nyaranta a vörösberényi nyaralónkban vagy évközben egy szombati családi ebéden." "Sok barátunk van, akikkel mindig öröm együtt lenni, egymásból meríteni" - meséli a jelölt, aki azért szívesen van magában a könyveivel is, szeret olvasni, és mostanában a múzeumlátogatási szenvedélyének is hódol. Azt, hogy mire költi a díjjal járó pénzt, az építész még nem tudja. "Nem terveztem még semmit, de a nyugdíjam és a sok örömet adó népes családom mellett biztosan lesz helye" - mondta Török Ferenc. Deluxe Magazin
Ajánljuk még:
Szóljon hozzá: |
VERTU
Lam
Torony
Reagan
|

















